Organik.
Coming
Dominika ♡ Péter
A főasztal hátterét áttetsző puha fehér tüllel készítettük elő. Ezenfelül nagy méretű melegfényű izzókat lógattunk le róla, némi élő növénnyel karöltve a háttér ékesítésére. A háttéren megszokott így most a plafonra került és avanzsált elő.
Ha tehetnénk, kötelezővé tennénk a "fénycsillárt" - nem csak , hanem csak úgy mindenhova is.
Dominika ♡ Péter
Receptúránk alapja a naturálisabb anyagok használata volt - üveg, fa, papír és textil elsősoron. Ehez kevertünk egy kis eukaliptuszt és ruskust. Ezt leöntöttük némi fehér virágdekorral - pontosabban rózsával, lisianthussal, fátyolvirággal és dáliával.
Így kreáltuk meg Péterék menyegzőjének szelídebb és egyúttal tisztább stílusát - amibe belekerült némi is finomhangolva a többi összetevőhöz.
Dominika ♡ Péter
Imádjuk amikor külső helyszínben is gondolkodhatunk a párral - bár most elmaradt a specialitásunk avagy az esti fénykert - ettől függetlenül egy szigetet hoztunk össze együttesen. Méghozzá nem is akármilyen szigetet, hiszen itt hangzott el a boldogító igen Dominika és Péter között.
Hangulatos helyszínünk a Nádas Pihenőpark volt. Amit nem jellemeznénk másképp mint hogy, csodásan zöld környezet, romantika és .
Hanna és Andris ♡
Helyszínünk hatalmas, gyönyörű kerthelységgel rendelkezett - így már a helyszínbejáráson kifundáltuk Andrisékkal a "fénykert" haditervét. Egyrészt a szolgáltak irányjelzőként a lakodalom során. Másrészt a nyári időszak hatalmas előnyei közé tartozik, hogy szabadtéren is bátran ünnepelhetünk. Mindenki imádta a fényjátékot - ami amellett, hogy és hangulatos - meghitté varázsol szinte bármit.
Hannáék tábláit is mi gyártottuk le az elejétől, a végéig.
Hanna és Andris ♡
A helyszínbejárás alkalmával alakult ki a koncepció. Így találkoztak félúton az igények és az ötletek. A pár ültetőkártyáit, menüjét, asztalszámait és ülésrendjét is készítette. Meghívójuk megjelenéséhez igazítva - kézzel írott hatást keltenek a tört fehér nyomatok.
Utólag is imádjuk ezt a kültéri emlékfát. A pár szeretett volna egy emlékekfalat. Mi pedig kapva az alkalmon kihelyeztük ezt a szabadba némi fénysorral megspékelve a kert legnagyobb élőfájára.
Hanna és Andris ♡
Organikus esküvőt építettünk Hanna és Andris nászán, amelynek Böhönye szolgált helyszínéül. A főbb elemei között az eukaliptusz a fehér rózsa, illetve a rezgő dominált. Az esküvő stílusában a finom elegancia, illetve a laza bohém modor keveredett kellemes arányban.
Kriszta a jó szokásához híven elbűvölő virágszettet kreált Hanna és Andris esküvőjére.
Kedves menyasszonyok és vőlegények, gratulálunk az eljegyzésetekhez! ♡
Amit tudnotok kell rólunk:
Csapatunk immáron 10 éve állt össze.
Mesterségünk címere a dekoratőr, amelyet a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum-ban végeztük el közösen.
Ezután mindannyiunk tovább képezte magát. A fotós, sminkes, fodrász, vagy éppen a szakma fortélyaira erősíthettünk rá.
Ezért is 2020-ban úgy döntöttünk ideje megalapítanunk az ORGANIK. csapatát, hogy segíségetekre lehessünk esküvőtök kivitelezésében.
Szolgáltatásaink amellett, hogy organikusabb megoldásokra törekszenek, igencsak széleskörűek. Nem állhattunk meg amellett a tény mellett, miszerint egy lakodalom megtervezése borzasztóan sok irányba igényel figyelmet a házasodni készülő pár kontójára.
Így csapatunk a projektjeink során , , , . A későbbiekben pedig stábbal és bővült partneri szinten.
Köszönjük, ha minket választotok.
. csapat ♡
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Nyitvatartási idő
Hétfő | 09:00 - 17:00 |
Kedd | 09:00 - 17:00 |
Szerda | 09:00 - 17:00 |
Csütörtök | 09:00 - 17:00 |
Péntek | 09:00 - 17:00 |
Szombat | 09:00 - 17:00 |
Lovag Utca 10
Budapest, 1066
We are a wedding planning agency dedicated to turning special days into extraordinary experiences.
Budapest, Pest Megye
Budapest
A Nagy Nap Rólatok szól. Abban tudok Nektek segíteni, hogy csodálatos és feledhetetlen legyen, amire majd örömmel emlékeztek vissza. Mindent olyan alapossággal végzek mintha a sajá...
Visegrádi Utca 47/B
Budapest, 1134
A Gospel Esküvő ráhangol, felszabadít, feltölt…
Budapest
Képzeljétek el a számotokra tökéletes esküvői szertartást, majd valósítsuk meg együtt, hogy életetek
Budapest, 1158
Ceremóniamester Wedding host Országosan elérhető Nationwide availability [email protected]
Budapest, 1181
Mindenki megérdemli, hogy élete fontos pillanatait átélhesse és ne egy megoldandó feladatként
Budapest
Meghívók és kiegészítők színes választéka! Részletekért keress bizalommal! 📩🌷🥰
Budapest
Sziasztok! Örülök, hogy itt jártok! Ha ceremóniamestert kerestek a Nagy Napra, bátran keresset