Asszertivitás világa

Mit veszíthetünk és mit nyerhetünk szülőként a kommunikációnkkal? - erről fogok beszélni szombaton az Elég Jó Szülő Konferencián többek között én is, több mint 20 szakemberrel együtt. https://elegjoszulokonferencia.hu/
Jó szívvel ajánlom a konferenciát mindazoknak, akiket foglalkoztatnak a szülői lét, a gyereknevelés, a családi együttműködés nagy kérdései.
Pintér Tamás
Az asszertivitás világa 1-2. könyvek szerzője
https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/

https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/
KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍

„Így nem beszélhetsz velem!” – mondja valaki az agresszornak. E mondatnak szerintem nincs sok értelme. Miért ne beszélhetne? Meg akarom tiltani neki? Szerintem egy kiakadt embernek nem szerencsés azt mondogatni, hogy mit nem szabad tennie.
Ha valaki olyan hangnemben beszél hozzám, ami kiakaszt engem, akkor mondhatom neki: „Nekem nem oké, hogy így beszélsz velem”, „Én ezt nem akarom tovább hallgatni”, „Így nem szeretnék tovább beszélgetni veled”.
Magamról beszélek. Meghúzok egy határt. Jelzem a másiknak, hogy eddig és ne tovább.

Ez sokszor persze csak az első lépés, de ha nem tudjuk megtenni, akkor semmi esélyünk a folytatásban. Fontos, hogy ezután következetesek maradjuk. Ha kimondjuk, hogy számunkra „ez nem oké”, aztán mégis engedjük a másiknak, hogy folytassa az agresszív kommunikációt, akkor megtanítjuk neki, hogy a „nem oké” semmi komolyat nem jelent, nyugodtan csinálhatja tovább.
Azért hangsúlyozom a következetességet, mert sok alkalmazkodó hajlamos könnyen visszatáncolni a határ meghúzásából, azaz ha kicsit keményebben lép fel, egyből lelkiismeret-furdalása lesz. Például azt mondja az agresszornak: „Ha így beszélsz, akkor nem maradok itt.” Aztán egyből meg is bánja, hogy ezt mondta, mert úgy érzi, túl messzire ment. Ostorozni kezdi magát, hogy „túl kemény voltam”, és végül mégsem lép ki a beszélgetésből. Ha az alkalmazkodó többször visszatáncol, akkor tulajdonképpen megtanítja az agresszornak, hogy ezt vele meg lehet tenni. Ezáltal gyakorlatilag erősebbé teszi az agresszíven kommunikálót, miközben a saját maga számára még inkább megnehezíti, hogy kitörjön a túlzott alkalmazkodásból.

Ha támadóan beszélnek velem, mondhatom ezt is: „Nemrég eldöntöttem, hogy minden olyan beszélgetésből kilépek, ami nem együttműködő hangnemben zajlik. Mit tegyünk? Folytassuk másképp, vagy hagyjuk abba?”

Fontos! A határ meghúzása nem visszatámadás.
Tudom, sokszor halljuk: „Legjobb védekezés a támadás.” Szerintem ez nem igaz. A kommunikációban biztos nem a támadás a legjobb védekezés. Védekezésnek védekezés, de nem a legjobb. Óriási ára van. Ha támadással védekezünk, akkor a továbbiakban gyakran még többet kell majd védekeznünk, mert a visszatámadás sokszor újabb támadást szül. (Erről részletesebben lásd a 19. pontot.)
A határ meghúzása azt jelenti, hogy megvédem a saját határaimat, de nem lépek át a másik területére. Nem azt mondom neki: „Szállj már magadba, nem veszed észre, milyen primitív vagy???”, hanem: „Ezt én nem vagyok hajlandó tovább hallgatni”.
Ha tényleg nem akarom tovább hallgatni a támadó szavait, akkor tanácsos nem primitívnek neveznem őt, mert így szerintem még több támadó szó jut majd eszébe. Tovább gerjed a feszültsége, mivel beletaposok a büszkeségébe. Bármennyire is úgy gondolom, hogy igazam van, ha valakinek sértem a büszkeségét, akkor biztos lehetek abban, hogy nem fogja érdekelni az igazam. Ha viszont csak meghúzom a határt, akkor több esélye van annak, hogy nem nő köztünk tovább a feszültség, és egy idő után talán annak is, hogy meghalljuk egymás igazát.

(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből.)
Ha érdekel, hogyan tudunk a mindennapokban igazán hatékonyan kommunikálni szeretteinkkel, munkatársainkkal, ügyfeleinkkel, akkor bátran ajánlom Neked ezeket a könyveket. Kattints ide, itt bele is tudsz olvasni a könyvekbe: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/
KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍

Ha azt akarom, hogy hangoskodó gyermekem csendben maradjon, és ennek érdekében leordítom a fejét, akkor talán csendben marad. Mellékhatásként azonban azt is elérem, hogy agresszívebbé váljon.

Kiabálásommal nemcsak csendben maradni tanítom meg, hanem megtanítom neki az agressziót is. Az erőszakot. Megtanítom arra, hogy ha valamit szeretne, akkor elérheti erőszakkal. Hiszen én is erőszakkal értem el nála, amit akartam.
Egy olyan személyiséget építek benne, aki engedelmes lesz felfelé, de agresszív lefelé. A gyengébbel szemben valószínűleg ő is alkalmazni fogja az agresszív mintát, amelyet tőlem tanult. És felnőttként talán szomorúan azt mondja majd: „Bármennyire nem akartam, pont olyan lettem, mint az apám!”

A példának óriási ereje van. Amikor agresszíven akarunk valamit megtanítani a másiknak, nem árt tudatosítani magunkban, hogy az agressziót is tanítjuk neki.

Tegyük fel, hogy a nagyobbik gyermekem bántja a kisöccsét. Én pedig elfenekelem ezért, közben szidva őt: „Csúnya dolog bántani a gyengébbet!” A veréssel valószínűleg pont az ellenkezőjét tanítom meg neki, mint amit akarok. A példámból azt tanulhatja meg, hogy ő is bánthatja a gyengébbet. Hiszen én is megütöttem őt, aki gyengébb nálam.
Sok szülő elfelejti, hogy t***eivel sokszor pont az ellenkezőjét tanítja, mint szavaival.

Egy vezető azt akarja, hogy a csapatában kevesebb legyen a veszekedés. Így fejezi ki magát: „Aki legközelebb veszekszik, annak velem fog meggyűlni a baja! Azt is meg fogja bánni, hogy aznap bejött dolgozni! Megértettétek?” Indulatosan beszél, villámló tekint***el köríti az infót.
Szavaival az agressziót tiltja. Stílusával viszont agresszióra biztat.
A példa erősebb, mint a szó. A helyében én nem csodálkoznék azon, ha hamarosan több konfliktus lesz a csapatban. Mert a csapattagok eltanulják tőle ezt a stílust, és adott esetben majd ők is így próbálják helyretenni a kollégájukat, aki persze szintén hajlamos lesz így visszatámadni. És kész is a veszekedés!
A vezető pont az ellenkezőjét érte el, mint amit akart.

Számos agresszív vezetőnek van elege abból, hogy a csapatában sok a konfliktus. Elküldi az embereit konfliktuskezelés-tréningre, és azt reméli, hogy ezáltal majd javul a helyzet. Közben gyakran neki is szüksége lenne egy ilyen tréningre. Ha asszertíven, együttműködően vezetne, akkor a példa erején keresztül taníthatná csapatát az együttműködésre.

(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből.)
Ha érdekel, hogyan tudunk a mindennapokban igazán hatékonyan kommunikálni szeretteinkkel, munkatársainkkal, ügyfeleinkkel, akkor bátran ajánlom Neked ezeket a könyveket. Kattints ide, itt bele is tudsz olvasni a könyvekbe: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/
KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍

Az alkalmazkodó néha azért „kénytelen” alkalmazkodni, mert megtanítja a környezetének, hogy ő kész alkalmazkodni, ha kell, és megteszi azt is, amit nem igazán szeret.

Például egy kisgyermek nagyon szeretne játszani az anyukájával, aki ezt mondja neki: „Kisfiam, most nagyon fáradt vagyok, nem bírok játszani, pihenni szeretnék.” Aztán 2 perc múlva mégis ott ül a földön és játszik a kissráccal. Ha ez többször megismétlődik, akkor megtanítja a gyermekének, hogy ne hallgasson rá. A gyerkőc megtanulja, hogy édesanyja szavait nem kell túlságosan komolyan venni.
Ilyenkor az anyuka keserűen panaszkodhat: „Hiába mutatom meg neki, hogyan érzem magam, hiába osztom meg vele, hogy fáradt vagyok, őt ez egyáltalán nem érdekli.”
Tény, hogy egy gyerek alapból nagyon kitartó tud lenni, és nehéz ellenállni a kéréseinek. Ám ebben a helyzetben az anyuka is nagymértékben hozzájárul gyermeke kitartó ostromához.

Nem mindegy, mire tanítom meg a másikat. Arra, hogy azt teszem, amit mondok, vagy arra, hogy nem azt teszem, amit mondok.

Ugyanilyen szituáció, amikor egy család megbeszéli, hogy mindenki saját maga után takarít a lakásban. A szorgalmas nagymama nem tartja ezt be, és néha eltakarít mások után is. Ez épp elég ahhoz, hogy szép lassan leszoktassa az egész családot a takarításról: 1 hónap múlva már ő takarít mindenki után.

Ha veszekedések során rendszeresen engedek a páromnak, akkor megtanítom arra, hogy veszekedéssel elérheti, amit akar.
Ha a társam megsértődésére általában azzal reagálok, hogy megpróbálom kiengesztelni, akkor megtanítom neki: „A sértődéseddel odafigyelést válthatsz ki belőlem.”
Ha nehezebben viselem a mosatlan edények látványát, mint a párom, és ezért általában én kezdek el mosogatni, akkor megtanítom őt arra, hogy ebben a kapcsolatban én vagyok az, aki mosogat.

Ha sokszor teszünk valamit, akkor egy idő után el is várják, hogy megtegyük. Főleg, ha nem tudják, mit élünk át közben.

Ha újra és újra szótlanul megtesszük azt, amihez valójában nincs is kedvünk, akkor egyre nehezebb lesz ezt elmondani a másiknak, mert könnyen így reagálhat: „Eddig miért nem mondtad? Eddig nem zavart?” Minél később szólunk, annál nagyobb lehet az ellenállása, hiszen elkezdte természetesnek venni a dolgot.

Gyakran találkozom olyan helyzetekkel, amikor az egyik fél az alkalmazkodásával hozzászoktatja valamihez a másikat, de belül haragszik és neheztel rá: „Miért nekem kell ezt csinálnom?!” „Hogyan lehet ennyire figyelmetlen?!” „Miért nem segít?!” „Miért várja el ezt tőlem?!”
Talán azért, mert az alkalmazkodásával ezt tanította meg a másiknak!
Valójában inkább magára haragudhatna, hogy nem szólt időben. Nem jelezte, hogy ő ezt nem szívesen csinálja. Persze könnyebb a másikra haragudni, mint magunkra. Könnyebb embertársunkat gyűlölni, mint önmagunkat.

„Az én férjem sohasem segít nekem!” – panaszkodik egy feleség. Lehet, hogy ugyanez a férj egy másik kapcsolatban segítene. Neki nem segít, mert ő ebben a kapcsolatban megtanította a férfinek, hogy nem kell segítenie.

Az alkalmazkodóknak ismétlődő helyzeteikben érdemes belegondolniuk abba, mire tanítják meg egy-egy tettükkel a másikat. Érdemes feltenniük maguknak a kérdést: „Én mivel járulok hozzá, hogy a másik nem azt teszi, amire szükségem lenne?” Ezzel a kérdéssel kizökkenthetik magukat az alkalmazkodásukból.

(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből.)
Ha érdekel, hogyan tudunk a mindennapokban igazán hatékonyan kommunikálni szeretteinkkel, munkatársainkkal, ügyfeleinkkel, akkor bátran ajánlom Neked ezeket a könyveket. Kattints ide, itt bele is tudsz olvasni a könyvekbe: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/
KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍

ÉRTSÜNK EGYET ABBAN, HOGY NEM ÉRTÜNK EGYET!
Képzelj el egy párkapcsolatot, amelyben van egy nézeteltérés! A srácnak az az elve, hogy nem akar megölni semmiféle élőlényt. Legalábbis szándékosan. Barátnője furcsán néz rá emiatt, kicsit zizisnek tartja a fiút. Amikor egy bogarat találnak az ágyuk mellett a falon, a barátnő már rég agyoncsapná a papucsával, a srác viszont hevesen tiltakozik ez ellen, inkább fog egy gyufásdobozt, megfogja a bogarat és kiengedi az ablakon.
Vannak pillanatok, amikor a barátnő türelmesen elnézni barátja hóbortját/élet iránti elkötelezettségét (attól függ, honnan nézzük), de nagyon sok olyan pillanat is van, amikor igencsak ideges lesz ettől: „Nehogy már ezt is meg akard menteni!” – vágja a srác fejéhez ilyenkor.
Másképp gondolkodnak, és emiatt gyakran feszültség keletkezik közöttük.
„Hogy lehet ilyen?” – mondják a párjukról... amikor nyugodtak.
Amikor feszültebbek, inkább így fogalmaznak: „Milyen hülye tud lenni!”, „Mennyire szánalmasan viselkedik!”. Az indulat az, ami káromkodik bennük, és leszólja a másként gondolkodót.
Szavakkal püfölik egymást, kb. 10-szer egy hónapban, ahelyett, hogy hidat építenének a társukhoz. Van egy varázsmondat ehhez: „Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet!”

Tegyük fel, hogy a pár leül megbeszélni ezt a helyzetet. Olyan időpontot választanak ehhez, amikor jól érzik magukat, és nincs feszültség köztük. A fiú elmondja:
– Nekem fontos, hogy feleslegesen ne öljek meg semmilyen élőlényt. Ha nem tör az életemre, nem mérgez meg engem, és egy percbe kerül megmenteni, akkor megmentem, mert elhatároztam, hogy feleslegesen nem oltok ki életet. Már 3 éve ezt csinálom, ez nekem nagyon fontos.
A lány elmondja:
– Nem menthetünk meg minden apró muslicát. Én sem vagyok annak a híve, hogy mindent elpusztítsunk, de nem is akarok túlzásba esni, és nekem nem gond megölni egy-egy apróbb bogarat.
Ellentétes álláspontok. Tegyük fel, hogy nem közelednek a beszélgetés során sem. Ekkor a felek kimondhatják a varázsmondatot:
– Értsünk egyet abban, hogy ebben a témában nem értünk egyet!
Ha mindketten rábólintanak, akkor lelkileg igent mondanak arra, hogy másképp működnek, gondolkodnak. Ő úgy, én így. Meggyőződésem, hogy ezután az esetek többségében sokkal kevésbé lesznek dühösek egymásra, amikor látják párjuk „furcsa” viselkedését.
„Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet!” – ezzel pszichológiai szerződést kötnek egymással. Igent mondanak a különbözőségre.

Miután elfogadjuk a másik különbözőségét, sokkal kevesebb indulat keletkezik bennünk. Hosszú kapcsolatokban gyakran látom, hogy a felek már egyáltalán nem akadnak ki azon, ha a párjuk bizonyos dolgokban másképp gondolkodik. Ehelyett inkább megértéssel kezelik a nagyon eltérő beidegződéseiket, mint egyik ismerősöm és házastársa:
– Nekem fontos, hogy rend legyen este a szobában, a páromnak nem. Persze nem örülök ennek, de már megszoktam, hogy ebben különbözünk, és nem akadok ki rajta. Nekem is vannak olyan dolgaim, amelyeket ő nem szeret, de nem hánytorgatja fel folyton.
Náluk két évtized után bizonyos témákban már varázsmondat nélkül is működik a különbözőségük elfogadása: egyetértenek abban, hogy nem mindenben értenek egyet, nem minden téren működnek egyformán.
Ha fontos kapcsolataidban nem akarsz két évtizedet várni, amíg elfogadjátok egymás különbözőségét, akkor alkalmazhatod az előző szakaszban leírt vezérfonalat: meghallgatjátok egymást, visszamondjátok a másik fél érzéseit, igényeit, majd megoldási ötleteket kerestek. Ha végül nem találtok olyan megoldást, amely mindkettőtöknek megfelel, kimondhatjátok: „Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet!”
Ha mindketten rábólintatok erre, akkor egy lelki, pszichológiai szerződés jön létre köztetek. Így sok esetben kevésbé fog bosszantani Benneteket, ha a másik másképp működik. Ha nem hiszed, próbáld ki!

(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/ - kattints ide, ha kíváncsi vagy az együttműködő és kapcsolatépítő kommunikáció gyakorlati eszközeire, vagy a szövegben említett vezérfonalra. A linkre kattintva bele is tudsz olvasni a könyvekbe, amelyek KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍.)

HA NEHEZEN KEZELED AZ INDULATAID, AKKOR EZ NEKED IS SZÓL!
Amikor dühösek, ingerültek vagyunk, módosult tudatállapotba kerülünk, amelyben nehéz észszerűen viselkedni. Kifordított világba jutunk, ahol az esik a legjobban, ha jól megbüntethetjük, leszidhatjuk a másik embert. Indulataink közepette sajnos a másik hibáztatása, leszúrása, megalázása tűnik logikusnak és természetesnek. „Mert megérdemli.”
Feszült helyzetben azonban hasznos emlékeztetni magunkat arra, hogy ne azt tegyük, ami jólesik és amit „gyarló” ösztöneink diktálnak.

Odüsszeusz tengeri bolyongásai során elhajózott a szirének szigete mellett is. A szirének fiatal lányok voltak, akik bájos énekükkel magukhoz csalták az arra hajózókat, aztán megették őket. Az áldozatok csontjai ott hevertek körülöttük. Odüsszeusz tudta, hogy varázslatos hangjuknak senki nem tud ellenállni, ezért hajója legénységének megparancsolta, hogy a füleiket tömjék be viasszal. Ő maga viszont hallani akarta a csábító éneket, ezért kikötözt***e magát az árbócrúdhoz. Persze, amikor meghallotta a szirének dalát, egyből könyörögni kezdett embereinek, hogy oldozzák el, de a legénység nem t***e ezt meg.

A görög mitológia egyik híres alakja, Orfeusz kiszabadította feleségét, Eurüdikét az alvilágból, mindössze egyetlen szabályt kellett betartania a visszaúton: ő ment a felesége előtt, és nem tekinthetett hátra. Túlságosan vágyott azonban arra, hogy lássa a párját, így röviddel az út vége előtt elveszt***e minden józanságát, és hátranézett. Ezzel megszegte a szabályt, így örökre elveszt***e kedvesét, aki visszakerült az alvilágba, és soha többé nem láthatták egymást.
Élete értelmét veszt***e el, mert nem tudott ellenállni a pillanat vonzásának.

Indulatunknak is van vonzása.

Beszélgetsz a pároddal. Mond Neked valami kritikát, pár durva szóval felturbózva. Nem veszed ezt Magadra, inkább próbálod megérteni őt, de megismétli. Érzed, hogy megy fel Benned a pumpa. Tudod, hogy valószínűleg azért beszél így, mert fáj neki valami. Ám annyira durva szavakkal fejezi ki magát, hogy akaratod ellenére egyre feszültebb leszel. Tudod, hogy nem jó, ha visszatámadsz. Tudod, hogy abból megint csak veszekedés lenne. Tudod, hogy ha indulatból reagálsz, akkor megint órákon keresztül rossz lesz a hangulat. Egyszóval mindezt nagyon jól tudod… és mégis: egyre nagyobb a csábítás, hogy visszaszólj és beolvass neki. „Ha ő így, akkor én is így!” – mondod Magadban.
Te mennyire tudsz ilyenkor nemet mondani az indulatod vonzásának?

Feszültségünk, idegességünk, dühünk, általában rosszra csábít minket: büntesd meg a másikat, szólj vissza neki, alázd meg, mondd el, hogy milyen rossz ember, kérd számon, hogy miért nem csinált meg valamit! Amikor engedsz ezeknek a csábításoknak, akkor az agresszió szirénjeinek a csapdájába estél! Indulatod elhiteti Veled, hogy jó lesz, ha bosszút állsz.

Indulatos állapotban tényleg jólesik a bosszú. Mégis nagy valószínűséggel keményen meg fogod fizetni az árát. Ha nem tudsz ellenállni annak, hogy letámadd őt, akkor könnyen előfordul, hogy ő sem fogja majd vissza magát, és ebből további stressz és feszültség keletkezik, s inkább távolodni fogtok a megoldástól, mint közeledni hozzá.

Mindezt azért írom le, mert indulatunk csábításának ellenállni óriási kihívás. Van, aki több ezer méteres csúcsokat mászik meg, van, aki bungee jumpingol, van, aki maratont fut, van, aki több száz kilométert gyalogol, és még hosszan lehetne sorolni. Sokféle módon tesztelhetjük akaraterőnket és kitartásunkat. Számomra ugyanilyen kemény és elismerésre méltó teljesítmény, ha valaki képes egy indulatos helyzetben ellenállni ösztönei hívásának, és képes a másik megtámadása helyett az együttműködésre fókuszálni. Számomra ezek a hétköznapok hőst***ei. Olyan teljesítmények, amelyekre nemcsak mi lehetünk büszkék, hanem környezetünk is élvezheti az előnyeit.

(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/ - kattints ide, ha érdekel, hogyan tudod hatásosan kezelni az indulataidat + a megadott linken bele is tudsz olvasni a könyvekbe, amelyek KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK IS TÖKÉLETESEK🌲❤️👍

Egyszer egy gyárban tartottam tréninget, ahol a résztvevők kissé indulatosan arra panaszkodtak, hogy a területükre nem kapnak klímaberendezést. Mondtam nekik:
– Látom, hogy dühösek vagytok, légyszi fogalmazzátok meg pontosan, hogy miért!
– Hát most mondtuk, azért vagyunk dühösek, mert nem adnak klímát.
– Próbáljátok megfogalmazni, mi a tényleges igényetek ebben a helyzetben!
– Az, hogy ne ilyen szerencsétlen vezetőink legyenek, akik képtelenek belátni, mennyire nem mehet ez így tovább klíma nélkül.
– Próbáljátok megfogalmazni, miért van szükségetek a klímára, anélkül, hogy a vezetőkről beszélnétek!
– Hát azért van szükségünk klímára, mert annyira meleg van a nyári napokon, hogy egyszerűen nem bírunk koncentrálni, és egyre többet hibázunk a forróságban.
– Oké. Ha vezető lennél, és a beosztottad odamenne hozzád, melyik esetben lenne több esélye, hogy elérje, amit akar? Ha azt mondja neked, hogy „Szerencsétlen vezető vagy, aki képtelen belátni, miért kell klíma”, vagy ha azt mondja neked: „Nagyon aggódunk, hogy mi lesz, ha jönnek az igazán meleg napok, és nem lesz klímánk. Szeretnénk jól végezni a munkát, de félünk, hogy nem tudunk majd eléggé koncentrálni, és emiatt jóval többet hibázunk.”
– Persze, a második esetben…
– Elmondtátok így a vezetőnek?
– Hát így, ilyen formában még nem...
Minél őszintébben, pontosabban és konkrétabban fejezem ki az igényemet, illetve minél kevésbé a másik felet szidom közben, annál nagyobb a valószínűsége, hogy meghallja, amit szeretnék.
(Részlet: Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/)

Dühünktől megszabadulhatunk úgy, hogy káromkodunk magunkban egy jó nagyot, és ezáltal hirtelen kijózanodunk. Ám a feszültségünket kiadhatjuk úgy is, hogy beszólunk valakinek, és aztán a rajta levezetett indulatunk többszörösen visszacsapódik ránk. Mint egy bumeráng, amelyet elhajítunk, ám végül minket talál el. Vagy mint amikor egy dobozokkal zsúfolásig telt szekrénybe idegesen belegyömöszölnénk még egy dobozt, de a szekrény teljes tartalma a fejünkre zúdul. Sokan élnek meg ilyesmit, amikor a dühüktől igyekeznek szabadulni, de végül még több indulat áldozataivá válnak.
„Neked is pont most kell ezzel a baromsággal jönnöd?!”
Ha így mondom el a kollégámnak, hogy nagyon zavar a kérdése, mert most éppen nem érek rá, akkor a feszültségemet vezetem le rajta. Pár pillanatig csökkenhet a dühöm, hiszen kiadtam magamból. De milyen áron? Az agresszív közlésem valószínűleg őt is pillanatok alatt agresszívvé fogja tenni. Ha ő is rajtam vezeti le a feszültségét, azaz szintén valami durvát mond nekem, akkor szép kis adok-kapok indulhat be.
Általában így indulnak a veszekedések: egy feszültséglevezető beszólás a részünkről, cserébe egy kemény visszaszólás a másik féltől, erre még több feszültség keletkezik bennünk, és ezt is beszólással vezetjük le, majd ő is visszaszól… és így tovább.
Általában kiszúrunk magunkkal, ha feszültségünket a másik támadásával vezetjük le. Mégis, számomra döbbenetes látni a mindennapokban, milyen gyakran játsszuk újra és újra ezt a forgatókönyvet. És szenvedünk a következményeitől.
(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből.
Ha érdekel, hogy mit tehetünk az életünket mérgező agresszív kommunikációval szemben, akkor bátran ajánlom Neked ezeket a könyveket. Kattints ide, itt bele is tudsz olvasni a könyvekbe: https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/)

Gondolkodásunkban és kommunikációnkban sokszor általánosítunk. Beskatulyázzuk az embereket. Címkéket ragasztunk rájuk. Ő önző, lusta, hanyag, érzékeny, okoskodó, unalmas, sunyi, beképzelt, bizonytalan, gyenge, makacs, hiú, erőszakos, egyszerű, kötekedő… és még hosszan lehetne sorolni.
Gyakran halljuk, gondoljuk ezeket. Szerintem túl gyakran is. Egyrészt megszoktuk, hogy így kommunikálunk és gondolkodunk. Ezt halljuk sok-sok szülőtől, gyerektől, a médiában, az iskolában, rengeteg helyen. Másrészt az agyunk is hajlamos címkézni környezetünk eseményeit. Kategóriákban, általánosításokban érzékeljük a világot. Jó, rossz, ilyen, olyan, fekete, fehér, igen, nem. Így egyszerűbb eligazodnunk a mindennapok bonyolult kuszaságában. Harmadrészt sokkal gyorsabb és kényelmesebb így kommunikálni. Azt mondani, hogy valaki „erőszakos”, „beképzelt”, „rámenős” sokkal kevesebb gondolkodást igényel, épp ezért jóval gyorsabban megy, mint ha teljesen korrekten, tényszerűen, „diplomatikus pontossággal” akarnék fogalmazni.

Szóval az általánosításra, címkézésére való hajlamunk igen erős, nehezen látom, hogyan lehetne erről teljesen leszoknunk. Ám ha egy konfliktus vagy feszült helyzet során általánosító szavakkal fejezzük ki magunkat, abból nem sok jó szokott származni. Érdemes legalább ilyenkor kikapcsolni címkéző hajlamunkat.

Ha nézeteltérésem van valakivel, és azt mondom neki: „Nagyon önzőn viselkedsz mostanában!”, akkor ez kapásból védekezéshez, ellenálláshoz, sértődéshez fog vezetni nála.
Ráadásul nem biztos, hogy tudja, miről beszélek.
Ráadásul, mivel önzőnek mondom, önzőnek is fogom tartani. Ha pedig önzőnek tartom, akkor azt fogom gondolni: „megérdemli, hogy megbüntessem őt”. Ez általában enyhén szólva sem a legszerencsésebb irány.

Nehéz helyzetekben érdemes átváltani asszertív nyelvre. Asszertív nyelven nincs olyan, hogy valaki önző.
Az lehetséges, hogy valaki sokszor érvényesíteni tudja az akaratát velem szemben. És az is lehetséges, hogy ez engem irritál, dühít, idegesít, vagy nem bírom elviselni. De ha asszertív nyelven beszélek, akkor kerülöm, hogy mindezt úgy címkézzem: „ő önző”.
Az önzőség egy negatív ítélet. Lehet, hogy másnak kimondottan szimpatikus, amit csinál. Lehet, hogy valakit éppen felizgat, vonz, csábít, ha olyan emberrel találkozik, aki általában eléri, amit akar.
Szóval, ha asszertív nyelvre akarom átfogalmazni az „önző” címkét, akkor szétszedem az alkotóelemeire:
Címke helyett elmondom: amit tesz + ahogyan ez hat rám + amire vágyom.
„Önző vagy!” helyett: „Amikor már harmadszor oda megyünk, ahová te szeretnél” + „az kezd nagyon idegesíteni” + „mert szeretném, hogy közösen döntsünk”.
Először a lehető legpontosabban, legobjektívebben, kritika és támadás nélkül elmondom neki, mi az, ami történt, majd elmondom, ez hogyan érint engem, és mire vágyom.
Mondhatom például:
„Már másodszor történik az, hogy egy órán keresztül hallgatlak téged, amikor viszont én kezdek beszélni, 3 perc után azt mondod, hogy foglalkozzunk mással. Ilyenkor teljesen elmegy a kedvem a beszélgetéstől, pedig előtte annyi mindent akartam én is mesélni Neked.”
Ha pontosan megfogalmazom, hogy ő mit csinál, ez mit okoz bennem, és valójában mire vágyom, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy meghallja, amit mondani akarok neki. Ha viszont címkét ragasztok rá: „Önző vagy!”, akkor sokkal kevésbé fog érteni engem, és sokkal kevésbé lesz nyitott arra, hogy figyeljen rám.

Mindez nem egyszerű nyelvészkedés! Nem szőrszálhasogatás! Próbáld ki, mennyire más hatása van, ha asszertíven mondod el, amit szeretnél!

Lehet, hogy azt gondolod: „Mit szépítgessek a dolgon, csomagolhatom bármilyen mézes-mázasan, akkor is az a lényeg, hogy ő önző!” Ha így véled, akkor beleesel egy olyan csapdába, amelybe az emberek 90%-a beleesik, és szenvedi kapcsolataiban a következményeit.
Saját szemszögemből lehet, hogy „tényleg” önzőnek tűnik, amit a másik tesz. Ez az én valóságom. Ám az ő szemszögéből vajon hogyan néz ki ugyanez? Ő is azt mondja magáról, hogy önző? Nem hinném. Ő valószínűleg azt mondja magáról: „Nekem most van egy nagyon fontos célom, ezért képes vagyok sok áldozatot hozni”. „Imádom, ha néha szabadon azt tehetem, amit akarok”. „Szeretem gyorsan eldönteni, mi legyen, utálom, ha órákig egyeztetünk arról, hova menjünk.” Ez az ő valósága.
Hiába kérdezed meg az összes ismerősödet, haverodat, barátnődet, hiába adnak Neked igazat, hogy „igen, ő az önző”. Ő magát akkor sem így fogja látni. Márpedig őt akarod meggyőzni, nem?
(Részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2. című könyveiből
Ha szeretnél többet megtudni a címkézés nélküli, hatékony és jobb kapcsolatokat teremtő kommunikációról, akkor kattints ide, itt bele is tudsz olvasni a könyvekbe:
https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/)

Ha az alábbi kérdések közül akárcsak egyetlenegyre igen a válaszod, akkor jó szívvel ajánlom Neked az Asszertivitás világa 1-2. könyveket, akár KARÁCSONYRA IS! ❤
👉 Előfordul, hogy nem mondod ki, mit gondolsz, mit érzel, mert tartasz a következményektől?
👉 Kapcsolataidban sok a veszekedés, a konfliktus?
👉 Párod, munkatársaid, szüleid, gyerekeid gyakran nem értenek meg igazán?
👉 Nehezen tudsz nemet mondani?
👉 Kevés az önbizalmad, nem vagy magabiztos?
👉 Nehéz kiállnod Magadért és érdekeidért?
👉 Sokszor bizonytalanul kommunikálsz?
👉 Sok stresszt élsz meg a kapcsolataidban?
👉 Nehezen tudod megbeszélni a pároddal, ha ő mást akar, mint Te?
👉 Néha túl keményen, bántóan beszélsz másokhoz, és később megbánod ezt?
👉 Nehéz másokat meghallgatnod, vagy azt mondják, túlságosan csak Magadra figyelsz?
👉 Többször koppantál már nagyot a kapcsolataidban, mert nem sejt***ed, hogy mi zajlik a másikban?
🍀🍀🍀
HA ÉRDEKEL A 2 KÖNYV, KATTINTS IDE, ITT BELE IS TUDSZ OLVASNI A KÖNYVEKBE:
https://asszertivitasvilaga.hu/konyvek/