Csillagszem Meseterápia

Csillagszem Meseterápia

Alkotó és fejlesztő meseterápiás foglalkozások gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt

11/07/2024

"Van, hogy évekig heverünk Holle anyó ágyában, amíg meg nem találjuk azt a részünket, akinek a segítségével ki tudunk onnan kelni."
Csábi Orsolya fogalmazta meg ezt a mondatot a Meseversum című könyvében. Nagyon megtetszett, mert sokszor ezt tapasztalom én is, hogy 10-20 év önismereti munka után is jöhet olyan felismerés, amikor ráébredünk olyan tulajdonságunkra, rejtett képességünkre, aminek addig nem voltunk tudatában.

13/06/2024

Az emberi életre vonatkozó évezredes tapasztalatot, tudást rejtik magukban a mesék. Egyrészt bennük van minden, ami az embert próbatétel elé állította, és azok az eszközök is, melyek ezek sikeres leküzdéséhez vezettek. A mesékkel való találkozáskor a mindenkori mesehallgató vagy olvasó dönti el, mit szeretne egy történetből a maga számára hasznosítani. Ez egy lehetőség. Ahhoz hogy ezek a történetek meg tudjanak szólítani bennünket, meg kell értenünk a bennük rejlő kódokat. A mai felnőttek többsége azonban nem ismeri ezeket. Ezért is született meg a meseterápia, hogy segítsen a megértésben.
Boldizsár Ildikó

10/06/2024

„Annyi könyvet olvastam, de a legtöbbet elfelejt***em. De akkor mi a célja az olvasásnak?” - t***e fel kérdést a tanítvány a Mesterének.
A Mester abban a pillanatban nem válaszolt. Néhány nap múlva azonban, miközben ő és a fiatal tanítványa egy folyó közelében ültek, azt mondta, hogy szomjas, és megkérte a fiút, hogy hozzon neki vizet egy régi piszkos szitán, amely ott hevert a közelükben.
A tanítvány összerezzent, mivel tudta, hogy ez egy igen értelmetlen kérés. Mivel azonban nem tudott ellentmondani Mesterének, megfogta a szitát és nekilátott ennek az abszurdnak tűnő feladatnak. Valahányszor belemártotta a szitát a folyóba, hogy vizet merítsen, néhány lépés után egy csepp sem maradt a szitán. Több tucatszor nekiveselkedett, de bármennyire is igyekezett gyorsabban futni a partról Mesteréhez, a víz továbbra is áthaladt a szitán, és útközben elveszett.
Kimerülten leült a Mester mellé, és így szólt:
„Nem tudok vizet hozni azzal a szitával. Bocsáss meg, Mester, ez lehetetlen, elbuktam a feladatomban."
„ Nem – válaszolta az öreg mosolyogva –, nem buktál el. Nézd meg a szitát, most olyan, mintha új lenne. A lyukain átszűrődő víz megtisztította.
""Amikor könyveket olvasol - folytatta az öreg Mester - olyan vagy, mint a szita.
Nem baj, ha nem tudod megőrizni az emlékezetedben mindazt a vizet, ami árad beléd. Hiszen a könyvek az ötleteikkel, érzelmeikkel, érzéseikkel, bölcsességükkel, tudásukkal - amit a lapok között megtalálsz - megtisztítják elmédet és szellemedet, és jobb és megújult emberré tesz. Ez az olvasás célja."
Forrás: Örömmel az iskolában

28/04/2024

"A gyerek mintegy szemünkbe akasztja a tekintetét, néz ránk elámulva; ugyanakkor látszik a szemén, hogy valójában nem minket lát, nem minket néz, hanem miközben azt mondjuk, hogy „felhúzta a hétmérföldes csizmát, átlépte az Ezüsthegyet, átlépte az Aranyhegyet, átlépte az Óperenciást” – befelé néz, belső mozit perget, azt a képet figyeli. Ez a mesehallgató gyerek különös, kettős tekintete. Mivel a gyerek nagyon sok belső feszültséggel, vággyal, indulattal, szorongással küzd, belső képéhsége rendkívül nagy. De nem tud különbséget tenni belső és külső kép között! Mihelyt megjelenik a folyamatosan változó – vagy éppenséggel mozgó! – külső kép, leáll a belső képteremtô tevékenység! A gyerek ott ül a videó előtt, nem tud elszakadni a szaladó képektől (melyek ráadásul számára feldolgozhatatlan sebességgel követik egymást), úgy érzi, ez az, amit ő annyira szeret, ami meg szokta nyugtatni, meg tudja vigasztalni, ám ez mégsem következik be, mert nem megy végbe a belső képalkotó – és ezzel indulatfeldolgozó – munka. A gyerek ugrál a pamlagon a képernyő előtt, haját csavargatja, körmét rágja, esetleg ujját szopja vagy kezét tördeli, és miközben még és még ott akar maradni, egyre idegesebb, egyre fáradtabb, egyre nyugtalanabb lesz."
Dr. Vekerdy Tamás

19/04/2024

A szakemberek szerint több mint 40 féle veszteség érhet bennünket életünk során. Gondoltad volna?
Amikor óvodába, iskolába kerülünk, amikor elköltözünk, akkor mindig véget ér egy életszakasz, amit addig megszoktunk. Akár a környezet változik, akár a minket körülvevő emberek, az mind veszteség élmény számunkra.
És felnőttkorban a sor folytatódik... válás, munkahely váltás, idős szeretteink halála, gyermekeink kirepülése... ezek mind fájdalmas és szomorú események. Érdemes ilyenkor elgyászolni azt, ami véget ért vagy átalakult az életünkben. Erre szolgálnak a veszteség feldolgozó mesék is többek között.
Keress bátran, ha ebben a folyamatban tudok segíteni.

02/04/2024

“A gyászfeldolgozás azt jelenti, hogy újra megtaláljuk életünk értelmét anélkül, hogy attól félnénk, hogy megint csalódás fog érni.”
Russell Friedman

16/03/2024

A mese az egyetlen irodalmi műfaj, amely utat mutat a gyermeknek, hogyan fedezze fel identitását, és hogyan találja meg helyét az életben; ráadásul még azt is elmondja, milyen tapasztalatokra van szüksége jelleme továbbfejlesztéséhez.
Bruno Bettelheim

14/02/2024

Valentin napra :)

A negatív társteremtés oka a karma helytelen látása. Amikor nem látjuk jól a másikat, olyannak minősíthetjük, ami nekünk is fáj, neki is fáj, ráadásul nem is igaz. Jobb ha ehelyett tudatosan teremtjük a párunkat, például gyönyörű becéző szavakkal: "kincsem", "életem", és fenn kell tartanunk a feltétel nélküli szeretetet, hogy mindig így nevezzük őt.
Csong An Szunim

21/12/2023

A világot olyannak látod, amilyen a belső valóságod. Könnyűnek vagy nehéznek. Lehetőségnek vagy problémának. Minden pillanatban döntést hozol. Hogy a dolgokat milyennek szeretnéd látni. Mert ahová a figyelmedet irányítod, az lesz a Te világod. Ha akarod, az esőt, ha akarod, a szivárványt látod. Az eső akkor is esni fog.

Ezt az üzenetet húztam ma a kártyákból, és ezzel kívánok Mindenkinek Csodaszép és Békés Karácsonyt! 🩷

26/10/2023

"A mese az embert rejtett szálakon köti össze a tudattalanjával, és olyan kérdéseket, válaszokat, megoldási technikákat és megküzdési módokat hoz felszínre, amelyek addig ismeretlenek voltak a számára. " Boldizsár Ildikó

Kezdőlap - Mesék és szimbólumok 18/09/2023

Novembertől új helyszínen, esti időpontban is lesz Női Mesekör!

A honlapon részleteket is olvashattok a foglalkozásokról és a meseterápiáról:

Kezdőlap - Mesék és szimbólumok „A meseterápia a mesék tudatos használatát jelenti, az életút mesékkel való kísérését a fogantatástól a halál pillanatáig. A tét csupán ennyi: hogyan élhetünk jobb,nemesebb, igazabb életet? Ezt mutatják meg a mesék hősei a maguk egyszerű (vagynagyon is bonyolult) módján....

05/09/2023

Ezt a gyönyörű házikót egy felnőtt kliensem készít***e, miután a Piroska és farkas című kedvenc meséjével dolgoztunk egyéni terápiában.

Rendkívül büszke vagyok Rá, mert ösztönösen érezte, hogy milyen jót tesz neki "kidolgozni" magából a mesét.
A gyermekekkel mese után szinte mindig alkotunk valamit, a felnőttekkel általában segítő beszélgetéssel dolgozzuk fel a mesét. Ezt kliensem nem is tudta, és mégis az alkotásban folytatta otthon a feldolgozást.
Köszönöm az élményt :)

26/07/2023

A fájdalom tanít bennünket. Tanít türelemre, tanít elfogadásra, és tanít alázatra. Szeretnénk messze-messze elmenekülni előle, sokszor meg is tesszük, mert nem jó érzés a közelében lenni... Pedig ha hagyjuk, hogy velünk legyen, előbb-utóbb elcsitul. A szél kifújja, a víz kimossa, a tűz elégeti belőlünk...

30/05/2023

"A trauma nem az, ami Veled történik, hanem az, ami Benned történik." - mondta Dr. Máté Gábor a vasárnapi konferencián. Maradandó élmény volt :)

29/04/2023

"Egy gyerek nemcsak úgy szerezhet mély érzelmi sérüléseket, hogy valami látványos szörnyűség történik vele – például elhagyják, félelemben vagy nélkülözésben tartják, fizikailag bántalmazzák-kínozzák –, hanem úgy is, hogy közönyösek iránta. Nem érzékenyek az érzéseire, nem kíváncsiak a személyiségére. Nem néznek rá csillogó szemmel, mert nem látják meg benne a szépet, az értékeset, az egyedit. Nem hisznek abban, hogy képes valamire, nem erősítik meg az önbizalmát, nem támogatják az ambícióit – sőt, akár kifejezetten hangsúlyozzák, mennyire lehetetlennek tartják, hogy az ő adottságaival és képességeivel érvényesülni tud majd az életben. Aki gyerekként ilyen érzelmi indulócsomagot kap – és sajnos többen vannak így, mint gondolnánk –, annak később kétségkívül nehezebb lehet olyan dolgokba belevágni, és azokban sikeressé válni, amelyekhez pozitív önbecsülés kell. Ám arról szó sincs, hogy a gyermekkor, a neveltetés önmagában eldöntené, hogy egy ember végül mire képes jutni az életben! Ha ez így volna, akkor nem lenne értelme a hivatásomnak sem, annak a munkának, amit a segítő foglalkozásúak végeznek a hozzájuk fordulókkal. Arról nem is beszélve, hogy ha kicsit elmélyedünk a történelem különösen eredményes személyiségeinek élettörténeteiben (akár a tudomány, a művészet vagy az üzlet területéről), akkor látni fogjuk, hogy nem mindannyian indultak közülük kipárnázott körülmények közül. Éppen ellenkezőleg: sokan kifejezetten kedvezőtlen, gyakran érzelmileg is sivár közegből rugaszkodtak el. Az ő példájukból látjuk, hogy akár nagy mélységekből is magasra lehet jutni." Dr. Almási Kitti: A TE döntésed - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/almasi-kitti_a-te-dontesed-5180

29/04/2023

Az elmúlt évek során azt tapasztaltam, hogy leginkább édesanyáknak tudok hatékony segítséget nyújtani.
Ennek oka lehet, hogy két kamasz gyerekem felnevelése során rengeteg kihíváson mentem keresztül, és mindig kutattam az okokat a problémákra, a lehető legjobb megoldásokat kerestem számukra.
Emellett kineziológusként is nagyon sok gyermeket hoztak hozzám. Az édesanyákkal mindig szoros kapcsolatban vagyok munkám során, fejlesztő pedagógusként és meseterapeutaként is így teszek.

Hiszem, hogy a legnagyobb segítség egy családnak, ha az édesanya is rendben van. Érdekes módon a gyermek is akkor lesz jobban, ha anya is jobban van. A legjobban úgy szeretek dolgozni, hogy párhuzamosan a gyermekkel és az anyával is.

26/04/2023

Fotó: Zöld Ábel

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit t***ek veled. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz.
Edith Eva Eger

25/04/2023

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit t***ek veled. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz.
Edith Eva Eger

16/04/2023

Érezted már azt anyaként, feleségként, hogy különböző szerepeid között időnként nem találod Magad? Hogy az életed egy végtelen "to do list", és szinte mindig fáradt vagy?

Ha szeretnél egy kicsit megállni, akkor hívlak egy bemutató önismereti mese foglalkozásra. Ha még nem ismered a női sorsmeséket, és kíváncsi vagy, az milyen lehet, miket tanít, akkor itt a helyed. Hogy magunknak is megadjuk a minőségi időt.

A foglalkozás célja:
☆ lélekfrissítés
☆ színt vinni a hétköznapokba
☆ közös beszélgetés
☆ női közösség megtartó erejének átélése

Kiknek ajánlom?
☆ édesanyáknak
☆ feleségeknek
☆ akik szeretnék megismerni a mesék ősi bölcsességét

Az első foglalkozás ingyenes!

Helyszín: SoulStage, 6. kerület (Oktogonnál)

Időpont: május 12., 11:00-12:00

Jelentkezni emailben vagy messengeren lehet május 6-ig: [email protected]

Létszám: maximum 8 fő
Várlak szeret***el!

Zöldné Takács Andrea
Metamorphoses meseterapeuta, kineziológus
www.zoldandrea.hu

13/04/2023

"A mesékben az ember már nem az istenekkel harcol, hanem önmagával. Nem az istenektől akarja függetleníteni magát, hanem saját belső démonaitól. Nem a világban akár rendet tenni, hanem saját magában, hogy belső rendjét ki tudja vetíteni a világra."
Boldizsár Ildikó

09/03/2023

"Nagyon izgalmas dolog, hogy a bántalmazott nők nem úgy kapnak a mese végén elégtételt, hogy ők kérik vagy követelik, hanem egész egyszerűen megvárják, amíg a megfelelő segítő megérkezik. Ez pedig döntően nem kívülről, hanem belülről jön. Azért is tart olyan sokáig az érkezése. (...) Gyógyulásuk valóban akkor kezdődik, amikor képessé válnak arra, hogy elmondják, mi történt velük pontosan."
Részlet Boldizsár Ildikó új könyvéből.

17/02/2023

Amikor Holle asszony meséjében beleugrunk a kútba, Önmagunk mélységeit kutatjuk. A réten leszedjük az érett almákat és kivesszük a kemencéből a megsült kenyereket. Ami megégett, már nem visszük magunkkal... vagyis rendet teszünk életünkben.

A mai foglalkozáson megkérdezte egy résztvevő, hogy mi történik ha már régóta válogatjuk az almákat, kenyereket, és nem jutunk be Holle anyó házába, ahol az örömre való képességet találjuk? Ez egy nagyon fontos kérdés, ilyen és ehhez hasonló mély kérdésekre keressük a válaszokat az önismereti mesefoglalkozásokon.

02/01/2023

Azt kívánom Minden kedves olvasómnak, hogy ami nehézséget maga mögött hagyott az előző évben, azt el tudja engedni jó szívvel. Amilyen terveket pedig kitűzött 2023-ra, azt könnyen el tudja érni, és legyen ez az év vidám, békés Mindenkinek! ✨

15/12/2022

Az önismereti mesecsoportokon váratlan felismerésekhez juthatunk.
Én magam is megyek időnként ilyen csoportba, hogy új ismereteket szerezzek mesékről, és új tapasztalatokat önmagamról.
A legutóbbi ilyen csoportban olyan megélésem volt, ami alapján egy fontos döntést tudtam meghozni. Másnap úgy ébredtem, hogy elmúlt a hónapok óta tartó váll fájásom, ami számomra is döbbenetes volt. Hát, ilyenek is megtörténnek :)

11/12/2022

"A megbocsájtás ösvénye nem könnyű. A harag és a gyűlölet ingoványán vezet keresztül, és csak a fájdalom és a veszteség feldolgozásával érhetjük el a célt: a megbocsájtáshoz elengedhetetlen elfogadást."
Desmond Tutu

30/11/2022

Azt gondolom, hogy minden ember életében vannak időszakok, amikor úgy érzi, hogy elakadt valamilyen folyamatban, nehezebbnek érzi a mindennapokat. Ilyenkor jól jön egy külső szem, aki ránéz erre, akivel meg lehet alaposan beszélni a nehézségeket. Lehet hogy egy olyan mondatot vagy gondolatot tud átadni ilyenkor, ami segít átlendülni. Ami segít továbbmenni az utadon. Én ebben hiszek, és ezt tapasztalom a klienseimmel is.

22/11/2022

Egyik felnőtt kliensem visszajelzése az egyéni meseterápiás folyamatról:
"A mesékkel folytatott önismereti folyamat segített egyre tisztábban látni azt az aktuális élethelyzetet, problémát, ami a terápiás időszakban éppen foglalkoztatott. A mesék a képek segítségével egyre világosabban mutattak rá arra, hogyan tudnám meg/feloldani a nehézségeimet.
A képi gondolkodás egyszerű és megfogható kapaszkodót nyújtott egy-egy nehéz helyzetben. Sőt a már megtalált kapaszkodókat (szimbolikus/képi tartalmakat) újra és újra elő tudom venni, amint a korábbihoz hasonló élethelyzetben találom magam.
Sokféle önismereti utat/terápiát kipróbáltam már, de talán a legszuggesztívebb hatása számomra a meseterápiának volt."

15/11/2022

Érezted már azt anyaként, hogy az életed egy végtelen "to do list"? Hogy amióta a gyerekek megszülettek (és már lehet hogy azelőtt is) teendők listája zúg a fejedben napról napra. Mit kell vásárolni, főzni, mikor lesz a szülői est, a gyerek koncertje, focimeccse, szülinapokra ajándékot szerezni, stb. Sorolhatjuk napestig.

Ha szeretnél egy kicsit kiszakadni ebből, és Magadra szánni egy estét, akkor egy megtartó női közösségben találkozzunk december 1-jén. Egy olyan női életút mesét hozok, melyben női minőségünkre tudunk ránézni. Hogy sokféle szerepeink között ne vesszen el a Nő. Hogy önmagunkra is tudjunk figyelni. Hogy magunknak is megadjuk a minőségi időt.
Részletek hamarosan :)

13/11/2022

A tegnapi felnőtt csoportban az egyik résztvevő elárulta, hogy fogalma sem volt, hogy mit fogunk mi egy órán át beszélgetni egy meséről. Azt mondta, hogy nagyon jól érezte magát, és meglepően tapasztalta, hogy mennyire magával ragadta a mese. Könnybe is lábadt közben a szeme.
Amikor megkérdeztük a foglalkozás végén, hogy mit visz haza magával, a mese egyik fontos mondatát említ***e: Aki hattyú tojásból születik, az mindig is hattyú lesz. Számára ez azért volt fontos, mert ő is azok közé a lányok közé tartozott, akik azt hitték kamaszkorukban, hogy örökbe fogadták őket. Annyira nem érezte a születési családban otthonosan magát.
Biztos sejtitek, melyik mesével dolgoztunk tegnap :)

14/10/2022

Nagyon megérint az olyan gyermekek sorsa, akik korán elveszítik édesapjukat vagy édesanyjukat. Valamiért ez a téma megtalál engem többször.
4 éve érkezett hozzám először egy kisfiú, akinek meghalt az édesapja. Hosszú folyamat a gyász, és talán sosincs igazán vége. Időről időre felbukkan egy emlék, amitől újra felerősödik a fájdalom. Ilyenkor elővehetjük újra és el tudjuk mesélni azokat a veszteség feldolgozó népmeséket, amik segítenek feloldani a gyász fájdalmát.

Telephone