Psyché Antikvárium

Bátran keressen bennünket, amennyiben könyveket szeretne eladni. Készpénzes fizetés, ingyenes értékbecslés, gyors ügyintézés, rugalmasság.

Behozhatja személyesen üzletünkbe az értékesíteni kívánt könyveket.
Kérheti, hogy az adott címen megnézzük a könyvtárát.
Küldhet nekünk listát, illetve képeket a könyvekről (elég a könyv gerincről).

Elérhetőségünk:
Budapest, Visegrádi u. 3.
[email protected]
+36 1 339 8890

A megosztásokat köszönjük!

Kosztolányi Dezső az olvasás jövőjéről
Ez a század az újdonságok, a felfedezések és találmányok százada. Az én védencem, a könyv viszont felfedezések ósdi találmányának szimpla és régi, mint halottjaink csontja. Krisztus előtt 2500-ban, Babilonban voltak agyagtáblákra ékírással rótt könyvek, a Krisztus előtt hetedik században, Ninivében pedig már könyvtárak is.
Ezek a könyvek és könyvtárak hasonmásai a maiaknak. Bizonyos önérzettel mutathatnák rá erre a dicső családfára. De tudom, hogy a könyv nem divatcikk ma, és a jelen más egyebet bámul.
Ennek a Gutenbergje Edison és Marconi, Blériot és Lindbergh. Inkább nézi a könyvet a mozi képeiben, inkább hallgatja a könyvet a rádió hangszórójából, amely az emberi hangot mindenütt jelenlevővé teszi.
Inkább a kilométerekkel és mérföldkövekkel viaskodik.
Nincsenek többé távolságok. Ázsia, Amerika és Ausztrália egyformán közel van hozzánk. Repülőgépen, léghajón sétálunk át az egyik világrészből a másikba, gépkocsikkal szeljük át a glóbuszt. Ez nem lekicsinylendő vívmány. Úgy látszik, lebírtuk egyik ősi ellenségünket, a teret. Az emberiség részegen és megbűvölten vágtat előre a földön, vízen, levegőben: tudja, hogy még mindig nem érkezett el a végső határig, hogy a gépek, amelyek a képet és a hangot közvetítik, még mindig tökéletesülhetnek, a közlekedési eszközök még mindig gyorsulhatnak, az iram mindig szédületesebb lehet.
Egyszer azonban ennek is vége szakad. Akkor az emberiség kicsit megdöbben majd. Mivel érzi, hogy már mindent láthat és hallhat, amit óhajtott s, hogy mindenhová eljuthat az eddiginél sokkal rövidebb idő alatt, észreveszi, hogy a célt összetéveszt***e az eszközzel, s nem az a fontos, hogy valamit másként lát és honnan hall, hanem az, hogy mit lát, s eszeveszett rohanásában hirtelen gondolkodni kezd azon is, hogy hová és miért siet annyira.
Ha ezt a kérdést szegeznénk annak a vidám motorbiciklis ifjúnak, aki százhúsz kilométeres sebességgel robog az országúton, kötve hiszem, hogy felelni tudna rá. Legtöbb esetben kiderülne, hogy magáért a sietségért siet.
Nyilván az emberiség is ilyen zavarban lesz a számonkérés és kiábrándulás e történelmi pillanatában.
Belátja majd, hogy mindenhová elmehet, de már semmi értelme annak, hogy elmenjen akárhová is.
Ekkor majd magába száll s tűnődik az útjáról, rendeltetéséről. Választ is keres erre a kérdésre parlagon hagyott, elkérgesedett lelkében. De egyelőre nem talál.
Erre felel majd a könyv. A könyv, amelyet lenézett és sutba dobott. A könyv, az álmodozók irka-firkája, a haszontalanság lomtára, amely oly szürke az arany valóság mellett. A könyv, amelyet holtnak hitt, az ócska, vén salabakter, minden élet kútforrása. A könyv, amely fölmérte lelke délköreit, kibányászta agya mélyét, s a legnagyobb magasságba a legmesszebb távolságra vitte az előző nemzedéket.
A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos.
A könyv ez a medicina, ez a lelki gyógyszer, amint Osymandias egyiptomi király nevezte; ez a „beteg lelkeknek való füves könyvecske”, amint egy bájos magyar költő nevezte. A könyv, amely tékozlóan odaadja magát, és sohasem fukarkodik, sohasem titkolózik. A könyv, ez az ékszertartó, amelybe a legértékesebbek mentették bele kincseiket. A könyv, mely századok során volt márvány, érc, papirusz, hártya, kéreg, viasz, fatábla, bőr és rongy, de változtatva anyagát mindig megtartotta belső rejtélyes mivoltát. A könyv, ez a tekercs, ez a gyöngy. A könyv, amely az ókorban és a középkorban kolostorok homályában ritka, egyetlen gyémánt volt s a nyomtatás föltalálásával oly általánossá vált, mintha az utcán kavicsként heverne a gyémánt, s a szellemi jólét oly magasra fokozta, mintha gyárilányaink fülében briliáns szikráznék.
A könyv, amely által megismerjük elődjeinket, hírt kapunk a múltból, és nélküle szellemi sehonnaiak lennénk, bitang jöttmentek, akikre nézve nem is léteznék az, amit előttünk a járó testvéreink tapasztaltak és láttak.
A könyv, amelynek segítségével utódjainkkal érintkezünk és üzenünk a jövendőnek. A könyv, amely nem csak azt t***e lehetővé, hogy Budapestről New Yorkba és Yokohamába szálljunk, hanem azt is, hogy elzarándokoljunk a Krisztus után való tizennyolcadik századba és benyissunk a Krisztus előtti nyolcadik századba, mint egy szomszédos szobába. A könyv, amely mindenütt jelenlevővé varázsolta a szellemet, megteremt***e az emberiség lelki közösségét. A könyv, amely nemcsak a teret hódította meg, hanem béklyóba verte a térnél is nagyobb ellenségünket, megállította az időt.
Ennél nincs nagyobb csoda. Mindig a legegyszerűbb dolgok a valódi csodák.
Freud professzor egy baráti társaságban egyszer ezt mondta: csoda, hogy drót nélkül telefonálhatunk, de még nagyobb csoda, hogy dróttal telefonálhatunk, de még nagyobb csoda, hogy két-két ember a puszta szó által megérti egymást.
A könyv is ilyen, mindennapi csoda. Hadd mámorosodjam meg ettől a gondolattól. Hadd vegyem kezembe a könyvet, mely oly magától értetődő, mint az elemek, és mégis megfoghatatlan. Forradalmian nagyszerű, mint minden, mihelyt mélyebben és tüzetesebben szemléljük. Hadd mutasson magasba. Tekintsék alakját, amely zárt egységben téglához hasonlít. Évezredeknek kellett elmúlniuk, amíg magára öltötte ezt a formát. Annakelőtte lapos volt és merev, mint a kőlap, majd gömbölyded pálcára göngyölték, majd hosszúsága szerint mérték, akár a filmeket. Voltak húsz méter hosszú könyvek is. Ezeket egymás mellé fektették a polcra vízszintesen. Csak később támadt az a most természetesnek tetsző ötlet, hogy lapjait négyszögletűre vágják, egymás fölé rakosgassák és függőlegesen állítsák a könyvtárba. Martalis még csodálkozik ezen az elmés leleményen. Valamint az építkezés is sokáig egyszintű maradt, s a falvak, városok széltében terjeszkedtek mindaddig, amíg kevesen éltek a világban és csak azután vontak emeletet emeletre, az emberek elszaporodásával, azonképpen a könyv is csak azóta emelkedik magasba, tör fölfelé, amióta a gondolatok, az érzések megsokasodtak és egyre többen érzik szükségét, hogy ezekkel a téglákkal a szellem tornyait és felhőkarcolóit építsék, gátakat és bástyafokokat az elmúlás ellen. Egy életen át majdnem mindenkinek összegyülemlik annyi becses tapasztalata, fájdalmas mondanivalója, amit senki másra nem bízhat, csak a könyvre. Ez a védekezés és a föllebbezés egy magasabb fórumhoz. Ez szolgáltat igazságot a kárvallottaknak, akik a kortársak között nem találnak igazságot. Ez az istenek időnkívülisége és a diplomaták területenkívülisége és salvus conductus (menedéklevél), átszállójegy a leendő századokba, reménység, hogy a néma betűk valamikor megszólalnak s a papíron elraktározott, szunnyadó eszmék felébrednek másokban. Ez ad nekünk szólásjogot azután is, hogy a könyörtelen természet megvonta tőlünk a szót, s gégénk elporlad és testünk semmivé válik. Ezáltal beszélnek a halottak. Ez töri be a kripták bronzkapuit. Ez életünk örökkévalósága. Ez hirdeti azt, hogy a jobbik részünk fönnmaradhat, hogy mégsincs egészen halál és, hogy van föltámadás.
Dicsőség a könyvnek."

Federico García Lorca (1898. június - 1936.)
spanyol költő, drámaíró, festő, zeneszerző.

„Soká születik párja – tán sohse jön világra ily andalúz, ily tiszta, kalandokban ily gazdag.”

"Az összes ember közül, akit valaha is ismertem, számomra Federico ma is az első. Nem a darabjai, nem is a költészete, hanem ő maga. Ő maga, az ember volt remekmű. Még hozzá hasonlót is nehezen tudok elképzelni. Akár a zongorához ült le és Chopint játszott, akár pantomimezett, vagy valami kisebb színdarabot rögtönzött, mindig ellenállhatatlan volt. Ha felolvasott valamit, bármi is legyen az, mindig a szépség bukkant elő az ajkai közül. Áradt belőle a szenvedély, az öröm, a fiatalság. Olyan volt, mint a láng. Amikor a Diákotthonban megismertem, én egy faragatlan, izmos, vidéki tuskó voltam. Ő a barátságunk erejével átalakított, egy új világot tárt fel előttem. Elmondhatatlanul sokat köszönhetek neki.” (Luis Bunuel)

Federico Garcia Lorca
Igy szeretlek

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!

Fáj a levegő, a szívem,
kalapom is
fáj teérted.

Ki venné meg szalagomat,
e reszketeg fehérséget?
Fehér bánat-fonalamat
vállkendőnek ki kötné meg?

Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!
/fordította: Nagy László/

"...ahelyett, hogy pontosan visszaadnám azt, ami a szemem előtt van, önkényesebben használom a színt, hogy teljes nyomatékkal
önmagam fejezzem ki."
"Mit számít a személyes sors? Oly erősen érzem, hogy ugyanaz történik az emberekkel, ami a búzával: ha nem vetik el a földbe, hogy kikeljen, mit ér az egész? Végül megőrlik a malomkövek között, hogy kenyeret süssenek belőle."
(Vincent Van Gogh)
"Van Gogh szalmaszéke is az egyetlen az abszolútumban, és az abszolútum az egyetlenben. De a szalmaszék a cédrusnál humánusabb és szociálisabb és megszólíthatóbb. A cédrushoz hiába beszélek, mint ahogy a kerubhoz hiába. Hallja, de nem mozdul. A szalmaszék akar, a cédrus van. A szalmaszék álmodik és szenved, a cédrus lát. A szalmaszék az életben áll, a cédrus a létben. A szalmaszék megrendít, szeretnék hozzámenni és segíteni rajta, legalább megérinteni, vagy megvigasztalni, vagy megfogni a kezét. A cédrus megközelíthetetlen magasságban mered fölöttem, félelmetes nyugalmában, mintha Isten és a világ leszakadt volna róla, és egyedül állna a Libanon csúcs" (Hamvas Béla)
Pilinszky János:
Van Gogh
1
Ők levetkőztek a sötétben,
ölelkeztek és elaludtak,
miközben te a ragyogásban
sírtál és mérlegeltél.
2
Alkonyodott.
A rozoga melegben
papírközelbe ért a nap.
Minden megállt.
Állt ott egy vasgolyó is.
3
"Világ báránya, lupus in fabula,
a jelenidő vitrinében égek!"
Kurosawa Álmok c. legszemélyesebb műve, a rendező saját álmait megjelenítő, lazán kapcsolódó film-etűdökből épül föl. Egy fiatal riporter járja át az álmokat, valójában az ő személye jelent kapcsolatot az álmok világa között. A nyolc álom egyikében megjelenik a riporter miatt a fanatikus munkakényszeréből kibillentett, ingerült Van Gogh, akit egyébként Martin Scorsese személyesít meg. (Van Gogh Kurosawa művészetének egyik legfontosabb ihletője volt.) A fiatal riporter a Van Goghot megigéző világból érkezik a Mesterhez, majd a festményiben bóklászva távozik el. Felejthetetlen képsorok:
https://www.youtube.com/watch?v=iWwkZDBDWyQ
( 900 festményéből egyet adott el életében.
"Rekordáron, 35,9 millió dollárért (11,4 milliárd forint) kelt el egy nácik által elkobzott festmény, Vincent van Gogh Szalmaboglyák című akvarellje."
2021.)

A filmművészet fölött:
Andrej Tarkovszkij (1932-1986)
"„Minden lejátszódhat újra, holott megismételhetetlen, minden megváltódhat, holott megváltoztathatatlan, jóvátehető, holott jóvátehetetlen és vadonatúj, holott végérvényesen vége van” (Pilinszky János)
A Nosztalgia Tarkovszkij-életműnek különleges darabja: összegzés, művészi hitvallás, lezárása egy korszaknak:
„Eddigi pályafutásom során először éreztem meg azt, hogy a film önmagában milyen nagymértékben fejezheti ki alkotója lelkiállapotát. A főszereplő a rendező alteregója. (...) Furcsa egybeesés ez: amit be szerettem volna mutatni, az egyszeriben azokhoz az érzésekhez kezdett hasonlítani, amelyek olaszországi tartózkodásom alatt engem kerít***ek hatalmukba.”
Bár az egész filmet látni kell, (a "belézés"erősen bágyasztó: belenéztem, belehallgattam, beleolvastam stb.) mégis álljon itt egy részlet. A közel 10 perces jelenetnek látható történése alig van : a film főhőse az égő gyertyát sokadik próbálkozás után átviszi a "medencén"; mégis ez a hosszú snitt megrendítő és felejthetetlen élmény!
https://www.youtube.com/watch?v=O3Dp6EdFRHo

Ha Toscanaban jártok, akkor keressétek fel a film két fontos helyszínét: a fenti jelenetet Bagno Vignoniban , a film kulcsjeleneteit a tető nélküli templomban, a San Galgano-i apatság lenyűgöző falai között forgatták.

Patikussegédként dolgozott Iglón, amikor 1880. október 13-án égi szózat azt közölte vele:
„Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.”
„Lehet, hogy a sors hosszú életet ad nekem, de lehet, hogy egy vihar letörhet, s én nyomtalanul letűntem a föld színéről.”
„Én feláldoztam az életemet, megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz, a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.”
"„Nem úgy tűnik-e föl ez a földi élet, mint egy iskola – ahol a sok diák közül egyet választ ki a tanár, s ennek az egynek kell folyton felelni, s az egész iskola helyett tanulni.” (Csontváry Kosztka Tivadar)
"Csontváry művészete – a megnyilvánult világhoz hasonlóan –nyílt titok: Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől." (Pilinszky János)
“Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő."
(Hamvas Béla)
„A gondviselés nem pihent, megfest***e velem a libanoni öt-hat-ezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot.” (Csontváry)

Nagy Lajos:
A BÚVÁR HENCSER

Háromlábú állat, melynek a bal szárnya hiányzik. Az émelyítőek családjához, s a patáscsőrűek alcsoportjához tartozik. Csak vad állapotban ismeretes, előfordulási helye ismeretlen. Rendes nagysága két arasz és három hüvelyk, de a fejlettebb példányok olykor a húsz-harminc litert is elérik. Csőre barna, tollazata ezüstszürke, hupikék pettyekkel, csupasz bőrét pikkelyek borítják, homlokán dudor, feje tetején búb van, hosszú nyaka ellenben meztelen. Táplálékát füvek képezik, úgymint alma, gesztenye, beléndek és bolondító csalmatok, de megeszi a kölest és higanyt is, sőt egyéb híján a füstölt pörköltet és áfonyát. Hosszú csőre miatt eledelét vékony alakú Palugyay-üvegekből szedegeti, vagy pedig hosszú és széles nyelvét kiöltve nagy tálcákról nyalja föl.

Igen tanulékony állat. A tudósok megfigyeltek egyszer egy búvár hencsert, amelyik tizenöt éven át csúszott a sötétben mindig ugyanazon az úton, s minden alkalommal úgy beleesett egy gödörbe, hogy kitörte a lábát, farkát és a nyakát - a tizenhatodik évben azután egyszer csak elkezdte a gödröt kikerülni; igaz, hogy a gödröt épp ebben az évben temették be, de a búvár hencser mindenesetre kiáltó jelét adta tanulékonyságának.

A búvár hencser egész nap tápláléka nyomozásán fáradozik, amiben feltűnő hasonlatosságot árul el a pesti emberhez. Este azután fáradtan tér meg fészkébe, melyet elhagyott jegenyefák tövében üt föl, hosszas és gondos munka után, mely a fészeképítő művészetnek oly remeke, mely még az elefánt és a szamár fészkein is túltesz.

A búvár hencser rendszerint párosával él, mégpedig mindig két hím vagy két nőstény együtt, melyek aztán átlátogatnak egymáshoz egy kis barátságos csiripelésre, mert mondanom sem kell, hogy e ritka halmadár hangját, mely hasonlatos a gyári tülkök esti hatórai búgásához, röviden csiripelésnek nevezik.

A búvár hencsernek különösebb szokásai nincsenek, sem szenvedélyei, nem szokott kártyázni, lóversenyre nem jár, nem barátkozik nőkkel, csakis búvár hencserekkel, a zenét sem szereti, verseket nem olvas és nem ír, ellenben, ha álmos, alszik, ha éhes, eszik, ha szomjas, iszik, ha pedig az emberek elfogják és nyúzzák, akkor jajgat, ami gonoszságra és nagy destruktív hajlandóságra vall.

Életkora azelőtt húsz-harminc év volt, ma azonban már ez is egészen bizonytalan kezd lenni.

1920

Várjuk a pazar búvár hencsert ábrázoló rajzok, festmények, gobelinek stb. közzétételét! Lehet fellelni igen gyenge változatokat is (ld. alant, a kitűnő Nagy Lajos mellett!), de ezeknek semmi köze a leíráshoz: ilyesmiket nincs módunkban díjazni...😀

Ernst Jandl:

nálad fekve

nálad fekszem. karod
átfog. karod
többet fog át mint ami vagyok.
karod átfogja, ami vagyok
amikor nálad fekszem és
karod átfog.

nyári dal

emberek vagyunk a mezőkön
mezők alatt leszünk rögtön
és leszünk rögtön fű, fa, sás
vidám vidéki tartózkodás

"Máig is kérdés, hogy a démonokat, amelyekről Dosztojevszkij ír, ő csak leleplezte, vagy pedig ő volt az, aki a démonokat idézte. Ha ő idézte őket, Dosztojevszkij volt a világ legnagyobb gonosztevője; ha ő leplezte le őket, Dosztojevszkij volt a világ legnagyobb varázslója. De ő megmondta azt is, hogy a démonokat mivel lehet megfékezni. Szeret***el, lemondással, türelemmel, alázattal, önmegtagadással.
Dosztojevszkij a legnagyobb alkimisták egyike, akik valaha éltek: megmutatta az emberi élet ördögi voltát és megmutatta, az ember hogyan győzheti le az ördögöt. Ennél többet egyetlen embertől sem lehet kívánni."
(Hamvas Béla)

Pilinszky János

Sztavrogin elköszön

„Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen egy rózsára, uraim.”

Sztavrogin visszatér*

„Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.
Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.
Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.
Félek. Kérem a köpenyem.”

Weöres Sándor a tört-én-elem utáni új emberről beszél... Weöres Sándor a tört-én-elem utáni új emberről beszél... Hungarian poet Sándor Weöres talking about the post-historic human being."S mint a lehullt avaron fü...

-Igaz, hogy az emberiség a vesztébe rohan?
-Igaz, de lazsál a piszok! Egy kis dombra lecsücsül.
(Simonyi Imre)

Nagy László költő utolsó üzenete a jövőnek A költővel készült 1975-ös utolsó filinterjújának zárórészlete. Riporter: Kósa Csaba író, újságíró

Now it's easier to send Psyché Antikvárium a message.

Könyvfelvásárlás Budapest szívében!☺️

🤩Megválnál régi könyveidtől?
A budapesti Psyché Antikvárium felvásárolja. Hozd be hozzánk a könyveidet és mi segítünk nekik új otthonra találni.
Nagy mennyiség esetén elmegyünk a könyvekért, így nem kell behoznod hozzánk🤩

Psyché Antikvárium updated their phone number.

Mindenkinek jár a második esély...
a könyveknek is.☺️

🤩Könyvfelvásárlás a budapesti Psyché Antikváriumban!
Hozd be könyveidet hozzánk és mi segítünk abban, hogy új otthonra leljen.🤩

Psyché Antikvárium updated their business hours.