röpül feléd anyád

Köszi az eddigi támogatásokat.

Tessék flamingók:
(igen hosszú de jó)

A nagyváradi ócskán az égvilágon mindent lehetett kapni. Mégis külön színfolt volt, hogy vasárnaponként megjelent Radu Bolohan váradvelencei tetmetkezési vállalkozó, és sírköveivel megrakott platós Peugeot tehergépkocsijával leparkolt Ilina Petrescu naív festő Szarvasok patakokkal című festményei és Nagy Tibor nyugdíjas műszerész még a vasgyárból összelopott mindenféle fém kacatjai közé.
Radu okos ember volt, látta a piaci rést, muszáj volt reklámoznia is magát. Az igazán szép míves sírköveket eleinte féltette kivinni, de belátta: igény van rá, ezért egy idő után mind cicomásabbakat hordott ki. A p***a meg is hozta sikert. Egyre több gáborcigány vált kuncsafttá, és a nagyváradi gáborok körében szépen nőtt a renoméja.
Aznap se volt másképp, reggel a fiával megpakolta a platóskocsit tizenegyre már kint voltak. Nem szeretett korábban menni, mert az ócskán vasárnaponként mindig volt verekedés, általában délelőtt tíz körül, és néha késeltek is. Radu - mivel okos ember volt - a verekedések utánra időzítette az érkezést, hátha van halálos áldozat, s akkor ő mint megváltó a fehér Peugeot-on szállítja is már a sírkövet.
Ez mesterterv eddig még nem jött be, de aznap mégis történt valami csodálatos.
A vásárban járt váradi vajda. Ezt onnan is lehetett tudni, hogy a sok rikkancs akik folyvást kiabálták hogy mennyi a frankfurti ruhakonténerekből kilopott Zara póló, ma valahogy csendesebbek voltak. A manele sem üvöltött annyira, alapvetően elég gyászos hangulat uralkodott az ócskán, és ennek Radu nagyon örült.
Meghalt az öreg vajda. Terjedt a hír, és fia eltemeti.

Ott állt a fiatal vajda, nézte a kocsit, intett Radunak, hogy menjenek kicsit hátra.
Fontos temetésről volt szó. Radu szépen jegyzetelt a füzetébe, milyen virágból mennyi, hogy milyen kőfodor legyen a sírkövön, miden kívánság le lett írva és nem volt egy sem ami elmaradhat, mindenre rábólintott, tudta, hogy ha ezt a temetést ő szervezi, milliomos lesz.
"Az öreg vajdának pedig a kedvencei a flamingók voltak. Mondjad meg, tudsz e flamingókat szerezni nekem te Radu."
Radu keze remegve írta le a flamingó szót, és annyit kérdezett vissza: Mennyi kell?
Nem kellett sok, de azért ne kettővel szúrja ki a papa szemét, és mindenképpen legyen. Radu mondta, hogy a flamingó nem olcsó. Mikor a vajda megkérdezte mennyi egy darab, hirtelen nem jutott eszébe az aktuális flamingó árfolyam, háromezer eurót mondott egyre. A vajda bólintott, a flamingó bármennyit megért neki, csak legyen. Legyen flamingó mert az volt a papa kedvence, nem hozhatja szégyenbe magát a papa előtt hogy nem tiszteli meg flamingóval a temetésén.

Hazafele megálltak velencén a szokásos kocsmájukban, onnantól a fia vezette haza a kocsit.
Ült Radu és gondolkodott honnan szerez most ő jövő hétre flamingót. A fia néha elkuncogta magát, akkor kiosztott egy pofont, hazaküldte inkább. A kocsma népe érezte a drámát, és egy idő után rákérdeztek mégis mi a baj. Hát hogy honnan lehet flamingót szerezni.
Volt, aki mondta, hogy ő neki mesélték állítólag a Duna-deltában vannak. De a Duna-delta kilencszáz kilométer, és amúgy is védettek azok a madarak. Más lehurrogta, hogy na és ha védettek a lipovánok dinamittal halásznak, eladnak azok mindent. Itt kialakult némi vita, hogy most a lipovánok dinamittal, vagy árammal halásznak, végül valaki jelentkezett hogy ő dolgozott Galacon, látta, hogy árammal, el volt ez is intézve.
Akkor odajött a pultos, s mondta Radunak, hogy mióta felújították az állatkertet van madárkórház is benne. Onnan tudja, hogy az unokatestvére ott takarít, jó ember, régen a 6-osban volt, de nem a zárt részen, de már kiengedték, nagyon jámbor egy két liter pálinkáért bármire rá lehet venni.
A szerencsétlen takarítófiúval az állatkórház gazdasági bejáratánál találkoztak, az meg be tudta vinni őket zárás után.
"Van e flamingó?" Nem volt. Az állatkertben sem volt, de itt már a pultos közbeszólt, hogy az állatkertből kivinni nagyon körülményes, abban az unokatestvére nem tud segíteni.
Állt Radu a menhelyen és nézte a hatalmas hálóval fedett gúlát amibe bele volt zsúfolva mindenféle állat, kacsák pulykák récék galambok, minden, csak flamingó nem.
De Radu okos ember volt. "Mondjad csak te kölyök, látok itt gólyákat, hány van belőle?" Nyolc darab volt, nagyrészük röpképtelen, szegettszárnyú gólya. Hat volt belőle használható, mert kettőnek a lába sérült, alig tudtak állni. A kettő tudott repülni, a maradék négy nem.
Na majd azok sem fognak tudni. Még aznap este befogták a kettőt és a fiúval megnyesték a tollaikat hogy ne tudjanak nagyon felemelkedni.
"Egy gólyáért kapsz százötven leit, hallod? Kedden jövök értük és csütörtökön már vissza is hozom őket."
Mentek Mircával a fiával kedd éjjel a gólyákért. Várt rájuk már a szerencsétlen fiú, kinyitotta azt amit kell, befogdosták mind a hatot, egy dubával jöttek annak az egyterébe beledobálták a gólyákat, szépen megkötözve. Radu leszámolt 900 leit a szerencsétlennek.

Másnap reggel a Bihari Napló címlapon hozta le, hogy a madárkórházból eltűnt az összes gólya. Megkérdeztek egy helyi pópát is aki égi jelként kezelte és Románia és a politikusok elkerülhetetlen vesztét magyarázta valahogy bele, az cikk végén pedig a madárkórház vezetője is megszólalt, aki egyértelműen barbár és értelmetlen rablásról beszélt.

Hajnalban fogták Mircával a gólyákat és szépen bepakolták a nem használt disznóólba. Mirca elszaladt a festékboltba, fél óra alatt meg is járta. Kezdtek neki a munkának. A gólyák száját dróttal összekötötték, a szemükre védő papírt ragasztottak, és rózsaszín szóró festékkel szépen végigmentek mindegyik madáron.
Kész. A pultos húga hálistennek nővér volt a megyei sürgősségin, ezért tudott szerezni igen erős nyugtatókat. Ezt dél körül tuszkolták le a már rózsaszín gólyák torkán.

Ebéd után ültek hárman a konyhában, és a feleséget csak nem hagyta nyugodni a dolog.
"Te Radu, nem kéne legalább a csőrüket lefűrészelni? Le fogsz bukni Radu hallgass rám."
Radu felpattant, felpofozta a fiát is. De nem fűrészeltek semmit, hanem kartonpapírból görbe csőrszerű elemeket csináltak, amit a gólyák csőrének a végére ragasztottak fel, úgy, hogy azért az állat ki tudja nyitni a száját. Lefújták ezt is festékkel.
Minden kész volt. Ott álltak a rózsaszín gólyák teljesen benyugtatózva az udvaron, papír görbe csőrökkel, és egyik sem tud elrepülni. Flamingók.

A városi temető ritkán lát ekkora népet, csak a zenészek voltak vagy harmincan, kint volt legalább ezer a legszebb ruhába felöltözött gáborcigány, és pár komolyabb üzleti kapcsolattal rendelkező szerb illetve ukrán úr.
Megjött Radu a dubával. Fogadta is a vajda, mindjárt kezdődik a menet, a flamingókat majd a sírhelynél szeretné látni. Ott lesznek.

Ott voltak. A zene a sírhelynél már elhallgatott, rögöket kellett volna dobálnia a gyászolóknak a gödörbe amikörül ott billegetek a benyugtatózott rózsaszín gólyák.
Nézte a vajda a gólyákat, és nézte Radut is, aki mosolygott.
"Te Radu. Milyen flamingók ezek?"
"Ezek a Duna-deltából vannak, főnök, onnan hozattuk őket."
" De miért ilyen hosszú a csőrük?"
"Ezek a román flamingók, főnök, ezek csak Romániában élnek, ezek Románia nemzeti madarai."

Bár a gyászolók között már kezdődött némi sugdolózás, de a vajda hitt. Szót intézett az egybegyűltek felé, hogy a drága papa kedvenc madarai vannak most itt, hogy őt végső búcsúban részesítsék, és ezek flamingók. Nem is akármilyen flamingók hanem Románia Nemzeti Madara a román flamingó.

Csend lett, folytatódott a gyászolás, dobálták a rögöket a zenekar valami bús cigánynótát húzott, mindenki sírt, ahogy kellett.
A gólyákból viszont kezdett kimenni a nyugtató, és nagyon zavarta őket a felragasztott csőr ezért kezdte mindegyik szörnyen rázni a fejét és ami rosszabb volt: kelepelni.
Szerencsére a papírcsőrök nem estek le.
A gyászoló tömeg egy idő után oszladozott már a cigányzene és a flamingók kelepelésének zajában. Sajnos lehetett hallani kételkedő párbeszédeket.

Csak pár ember maradt, a sírásók még dolgoztak, akkor a vajda odament Raduhoz és rátette a vállára a kezét.

"Te Radu. Ezek gólyák ugye?"
Radu a földet nézte, nem szólt semmit, elképzelte már, hogy a Körösparton agyonverik és a víz feldobja a testét valami gátnál.
" Szerintem sokan elhitték, hogy ezek flamingók, Radu, aki meg nem hitte, hát merjen nekem ellentmondani. Ezek flamingók voltak!
Csak azt mondd meg, szerinted a szegény drága papa, ott az égben, szerinted Ő elhitte?"
Radu csak annyit tudott mondani:
"Hát a mennyország nagyon magasan van, onnan nézve ezek biztos flamingók."
Könnyel telt meg a vajda szeme.
"Milyen igazad van. Okos ember vagy te Radu. Nagyon okos."

Másnap reggel a Bihari Napló címlapon hozta le, hogy a madárkórházba visszakerült az összes gólya. Megkérdeztek egy helyi pópát is aki égi jelként kezelte és Románia és a politikusok megdicsőülését magyarázta valahogy bele, a cikk végén pedig a madárkórház vezetője is megszólalt, aki ugyan azon a véleményen volt mint a pap.

Pay feléd röpül using PayPal.Me

Közszolgálati Koldulás!

Van, hogy az ember istenesen megbaszódik, történik ez velem épp és úgy néz ki június közepéig rendesen meg vagyok csappanva.

Tudom, hogy k***a gáz. Tudom. Ok.

De arra gondoltam, hogy akik szeretik olvasni amit írok, és értéket vagy csak szimpla szórakozást látnak a szövegeimben, ha van kedvük, támogathatják hogy legyen söröm tovább prüntyögni.

Igen ok, gáz.

De létrehoztam ilyet:
PayPal.Me/roplufeled

Nekem bőven elég a, ha találkoznánk, meghívnál egy sörre összeg.
Cserébe megmakacsolom magam és jó gyakran (mondjuk kétnaponta) rakok ki majd közepesen hosszú lehetőleg egész jó szövegeket, (ugye ami az oldalnak a lényege lenne).

Szóval ez van.
Majd lesz jobb, addig is most jön egy termékenyebb időszak a fentiek miatt.
Szevasztok.

paypal.me Go to paypal.me/roplufeled and type in the amount. Since it’s PayPal, it's easy and secure. Don’t have a PayPal account? No worries.

Aszongya az Rtl Klub a vidéki kocsmában lambériához fröccstől odaragadt éjjel féltizenkettős célközönségének, hogy akkor most tik a Michelin csillag fontosságáról hazánkban fogtok hallani a 30 éves katódcsöves sarki kocsmatévén.
Szóval sugárzik szerte széjjel a ténymegállapítások sorozata Nógrád meg Zala szerte, már ahol még nyitva vannak.
Ölbe húzott lábbal pultra felkuckózva interjúvolják csóri FrödősZét, ezt gondolom azért találta ki a rendező, hogy célközönség legalább a testtartásból magára ismerjen.
De mindegy is mert megténymegállapítanak sok mindent a csillagos éttermek tulajdonosai.
Többek között azt is - mondja az egyik - s bár meg tudnám különböztetni őket, de baszki ezekszerint csak kék zakót lehet kapni idén a Zarában - na szóval mondja - hogy :
A csillag azért fontos, mert aki idejön Magyarországra ezekbe az éttermekbe betérve ismeri meg először és igazán a mi kultúránkat.

Nem igazán értek hozzá, de hadd mutizzam már meg három különböző gumis étterem egy-egy fogását:

Costes:
Szarvasfilé
Dödölle zeller carbonara TOBOZ

Babel:
Muratura
Pisztráng, gomba FENYŐ

Onyx:
Isten látja lelkem, amikor másfél hónapja volt ez a csinnadratta végignéztem és ők is szolgáltak fel fenyőmagot. De most már nem.

Na mindegy. De akkor még a magyar kultúrához szorosan kapcsolódó pár fogáskellék:
Mogyoró-gianduja tart, bergamott, bagett fagylalt
Spárga grapefruittal és parmezánnal
Bébi sütőtök konfitált tojás
de a kedvencem a
Müzli, kecskesajt, cseresznye

Jó ok
Én nem értek hozzá, hogy mi a magyar gasztronómia, és ahhoz meg nyílván nem hogy hogy lehet nemzetközi szakácsfaszt szopva egyre drágább kék zakókat venni, ahelyett hogy valamelyik szuperszakács végre elővenné a Tótfalusi szakácskönyvet és csinálna egy rendes metélt tőgyet, ami tényleg igazán magyar.
De ehelyett bazdmeg fenyőt etetnek.
Gondolkodtam, hogy ez hol a kultúránk megismerése, és a legközelebb valahol ott lehet, hogy miután Zalatna népét lemészárolták, a túlélők utána a szigethegység fenyvesein éltek hetekig. Mert még Ábel sem evett tobozt a rengetegben, sőt a mai Magyarország területén pár négyzetmétertől eltekintve nem is nő magától fenyves.

És biztos van egy nógrádi kocsmában egy falusi melós aki pont olyan kék zakóban értetlenkedik ezen, mint ami a tv-s michelin csillagos étteremtulajdonoson van.

kettőezer hat
Azon gondolkodsz vajon a széttaposott hányásfoltos Tiszád utódja egy Vans, vagy egy Converse legyen.
De nem.
Mert akkor még az Astorián működött a mennyország.
A keservesen összegyűjtöd a pénzt és belépsz a Retrockba.
Megveszed álmaid pólóját 5400 ftért !!!! ami akkor nagyon sok pénz volt.
És te leszel Budapest királya.

Eltéveszti az akkordot a tankcsapdát játszó raszta srác a Feneketlen tó stégjén.

Rádmosolyognak a kordnacis csajok a ZP előtti sorban.

Fagyos de tiszteletteljes bólintást kapsz a Neo ruhás vámpíroktól a Vöröslyukban.

Meghatározhatatlan nemű gótok szemeznek veled a Gyár félhomályában.

Isten vagy.

Aztán a jelenben. Már el is felejtetted hogy kihíztad meg hogy létezett, de mégis.
A valaha volt legszebb páncélodat újra meglátod.
Az asszony valahonnan előkotorta és most pizsamának használja....
Amúgy szépen haldoklik ez az oldal, hogy már ilyen bulvárnosztalgia posztok vannak :'(

Nagyon szeretem azt a tényt, hogy az Anktartisz egy részét valamikor bükk erdő borította.
De nem is ilyen prepleisztrocén páfrányizé, hanem bükk.
Ami nem egy olyan nagyon régi cucc.
És csinálhatunk tulajdonképpen bármit, egy idő után megint az fogja majd.
Jó lehet nem éppen az a bükk ami most van hanem valami jövőbükk.
De ott fog nőni.
És ha az Anktartiszon megint bükk nő majd, akkor az lesz hogy nem nagyon lesz wifi már.
Úgy, sehol.

szegény Peti

NA

az előző poszt után rendesen felbasztam az agyam, hogy tudok e vhaj olyan sablon szar prózát írni mint ami MINDEN kettékúrt irodalmi folyóiratban megjelenik.
És hát hogy a faszomba ne tudnék.
ÍME
....

Köpet

Némely csepp erősebb volt a suhanó szilfáknál, és gyorsabban ért le mint vártam. Ez volt az egyetlen szórakozásom a hosszú vonatút alatt, ha már az Alföld annyira keveset mutatott magából a mindent elfedő köd miatt.
Semmit nem látni. Vonaton ülve, csak az este volt magányosabb. Vakmenet volt akkor, és ha esett az eső úgy láthattam a kinti eső könnycseppeket ír a vonatablakban deformált arcképemre.
Most mégis vidámabb volt minden, olyan volt mint a purgatórium.
Tej minden és szaladnak a cseppek.
Néztem hova rohannak, de mindegyik végzete alul volt. Úgy vártam volna, hogy egyet csak felkapjon a menetszél és belefújjon a ködbe. Elveszik majd és másnap reggel megcsillan egy mezei virágon. Ott csüng míg felszárítja a felkelő nap.
Ez minden csepp álma.
Néztem, hogy rohannak a cseppek. Vagy a cseppek néztek engem, nem tudom. Káoszt láttam egy fehér papír előtt.
Mégis nagy volt a nyugalom, mert arra a papírra cseppek írták a történetüket:kívül. Belül nem volt semmi, csak én és a néha pislákoló MÁV égő.
És akkor kopogtatott a valóság ajtaja.
Néztem a kintet, ahelyett hogy valami belsővel foglalkoztam volna, de a valóság betör.
Nyílott hirtelen a fülkeajtó.
Azon nem futottak cseppek, nem volt rajta semmi. Azt a pár száz ujjlenyomatot amit a sok ember otthagyott, nem takarta, mindent áteresztett a fülkeajtó.
A fülkeajtóknak ez a dolga.
Áteresztette a vendéget is.
A vendég, aki szerintem mindenütt és mindig vendég volt, nagy szürke túlságosan is bő és túlságosan is szagos ballonkabátot viselt. Nem köszönt. Leült.
Irtózatos szakálla volt, pont olyan szakáll amibe nem szeretnénk belegondolni, belenyúlni sem, mert benne van minden iszonyat a rendszerváltás utáni kirúgástól kezdve a műanyagkukákban turkálásig.
A vendég nem volt tolakodó. Tudta hol a helye, a másik sarokba ült le, ő már megunta a tejködös tévéműsort. Ahogy elnéztem olyan sokadjára nézte, hogy a szemei elvesztek benne.
Az írisze teljesen szürke volt, tejes-szürke.
Pállot.
Ez a szó jutott a Vendégről eszembe. Hogy neki mi rólam nem tudom. Nem tudom jutott e bármi is eszébe bármikor. De a szemei olyan ablaknak tűntek, amin már cseppek nem versenyeznek. Rég nem sírt.
Nem szerettem a Vendéget. Nem szeretem azt aki rég nem sírt, ezért gondoltam előveszem a jegyzetfüzetem, és írok valamit. Tökmindegy hogy mit, a lényeg hogy lássa, el vagyok most foglalva kérem, ne tekintsen rám ennyire száraz szemekkel.
Fellapoztam a legfrissebb jegyzetemet, és végigolvastam.
Nagyon szerettem azt a történetet. Szerettem volna folytatni.
Ekkor monoton beszéd és fülkeajtócsapkodás hallatszott be. Mindketten tudtuk, hogy közeledik az igazság, nem sokára fel kell majd mutatni a jegyet, és kettőnk közül ebben most én állok nyerésre.
Nem is sajnáltam. Beletemetkeztem a jegyzetbe.
És akkor vendég eltüsszentette magát.
Felnéztem, és patakban folyt az orrán állán minden.
Hát nem az a kristálytiszta csepprendszer volt mint az ablakon. Sűrű, sárga opálos massza.
Rámnézett a száraz szemeivel és azt mondta: "Kérem van egy zsebkendője?"
Nem volt. Nem volt nálam semmi.
"Kérem mindjárt itt a kalauz, kérem nem tud adni valamit?"
És akkor a száraz szemek elkezdet könnyet versenyeztetni. Vendég tényleg azt hitte, hogy ha nem törli le magát lebukik, hogy nincs jegye.
Kitéptem a füzetből a jegyzet két lapját. Odaadtam neki.
Meg se köszönte, nagyot fújt bele, és megtörölte a szemét is, majd kidobta a kis billenthető kukába.
A kalauz végül nem jött be, egyszerűen továbbsuhant.
Visszanéztem az ablakra, és tiszta párás volt már. Kitéptem egy újabb lapot ami szintén tele volt írva, hogy letöröljem.
Nem látszott semmi, kint ugyan olyan köd volt mint eddig.
..

Tessék
Mindenütt ez van.
Most elmegyek hányni.

Most ahelyett hogy valami értelmeset csinálnék, négy órája azon vagyok, hogy a Könyvfesztivál programfüzetében szereplő dedikáló írókat és szerzőket szépen időrendben beírom google-be, megnézem őket facebookon vagy ahol vannak, beleolvasok a könyveikbe.
Persze szisztematikusan kihagyom a költőket.
Amúgy egyszer majd kifejtem a véleményem a líráról, bár akkor kikövet majd az összes salm(m(?))er.

Na a lényeg gyűjtök közben azért vannak itt kincsek:
."
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát.
".
- ez így 2019ben leíródott
.
"
Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: "örökölt" egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után!
".
- ez is

De az legnagyobb kedvenc:.
"
Mindent eláztatott a bolhacombszínű szürkeség; a lányok lázas orcái most olyannak tűntek, mintha hamvat szórtak volna rájuk, egymásba kapaszkodva ugrottak át a pocsolyákon; a fontoskodó, siető urak vizes füstöt eregettek a pipájukból, s káromkodtak a bajszuk alatt, szidták a vízözönt, mint a bokrot.
".
Ez azért is kín, mert a bolhacombszínű szót a helyőrség tolta előre.

Hát szóval vannak bajok.
Csütörtöktől van ez a szar most tartok szombat délnél, és szépírót, aki szépen is ír, mondjuk hármat ha találtam.

Oké ez volt a trash, de a faszba van akkor ami jó?
Olyan ez a magyar irodalom, mint nagyanyáméknál a macskák - a műúttól elkezdve az ÉSig - .
Nagyanyám macskái egymást basszák generációk óta.
Ugyan azok a foltozatok meg génbetegségek vannak mindenütt, és mindegyik folyóirat mindegyik próza fül alatt található mindegyik szövege ugyan az. És most a szépprózáról beszélek ami föl van emelve (a fenti példák nem azok).
De olyanok mint a körúti girosz. Hogy mind ugyan olyan, szar, de részegen jól esik, de semmi új sohasincs benne.
És erre nem az a megoldás, hogy a műúti giroszmaffia mellett megnyílik az állam által támogatott pacalkifőzde. Faszom a trashfiksönt ebbe a gondolatmenetbe bele se tudom szuszakolni. Lehet az a Meki meg a Burgerking.

Jó persze fasznak pofázok itt ha nem csinálok semmit.
Jó oké.

röpül feléd anyád's cover photo

LifeHack:
NE tegyetek kávéba Coldrexet.
:(

Hol nem tartottunk soha v.2

Régebben, mikor tényleg éheztem, kerestem munkát, és bármi jól jött, ezért gondoltam hallgatok az oktogoni subway felhívására, hogy konyhai kisegítőt keresnek. Jelentkeztem.

Próbanappal indítottak: reggel kaptam egy szép kis kötényt, meg műanyagkesztyűt, és két kedves kollegát is akik mind ígérték hogy majd lesz cigiszünet.
Néha visszatértek cigiszaggal, de valamiért nekem nem volt.

Kaptam először répát, azt kellett hámozni hátul. Mikor az már ment, kaptam hagymát.
Én akkor már tudtam főzni, hagymát is pucoltam, nem tűnt ez nagy projektnek, pucoltam a hagymát.
Vágni is kellett. Szépen egyenlőre, meg is kérdeztem, ez így jó, jó, mondták, csináltam.

Pucoltam meg vágtam a hagymákat, de nagyon nagyok voltak és nagyon csíptek.
Megkönnyeztem rendesen.
Nyestem a hagymát, töröltem a könnyem, de gondoltam ez itt természetes, hisz ki ne könnyezne ilyen hagymáktól, de a többiek - akik kimehettek cigizni - egyre szúrósabb szemmel néztek rám, pedig ők uborkát meg sonkát matattak, annak nem volt ilyen szaga.

Ez így folyt hét órán keresztül.
Telekönnyeztem már az előkészítő konyhát, pedig minden hagymaszeletem tökéletes volt. Ezt onnan tudom, hogy a konyhában ki volt rakva ilyen zöldségelőkészőítő tan- meg reklámtábla, és az én hagymaszeleteim pont olyanok voltak, mint a plakáton.

Aztán még zárás előtt három órával hívatott az étteremvezető helyettes.
Azt hiszem Adri.

És Adri ott, miközben mindenki más még matatta az alapanyagokat, szépen mosolyogva rámnézett, és rákönyökölt az inox pultra.
De nem úgy, hanem, hogy a két karjának a könyökénél homorúszög keletkezett. A tekintete meg a mennyezeten volt, de a szemhéja mögött.
"A kollegáim jelzése alapján és azt amit én is észleltem, sajnálom, de nem találtunk alkalmasnak a munkakör betöltésére."

Ez eléggé megdöbbentett, és sajnos, csak annyit tudtam kinyögni magyarázatképp, hogy higgyék el, nem azért sírtam mert nem akarnék itt dolgozni, csak a hagyma csípett.
Erre Adri könyökei méginkább beszakadtak, a szemhéja meg olyan rugózást adott elő, ami nem természetes:
Annyit mondott nevetve, hogy:
"Nézd, én megpróbáltam veled emberi hangon beszélni? Igen azt hiszem! Volt már, és ne legyen megint, hogy az őröket kelljen hívnom!"
És én ezt úgy hallgattam végig, hogy se nem pupillát se nem íriszt nem láttam csak a fennakadt szeme fehérjét.

Kikullogtam.
Hazakullogtam:
Úgy, hogy az járt a fejemben, hogy arra nem vagyok alkalmas, hogy egy hagymát megpucoljak.
Azóta is néha eszembe jut ez.

Főleg mikor vinnem kell haza hagymát mert elfogyott.
Akkor igazából nagyon jó elmenni az Oktogonon.
És látni, hogy már rég megszűnt a Subway.

Figyu má, van irodalom?
Faszt van tesa.
Szopkodjuk a nyugat faszát, meg van vagy három tucat magyar ember(annak a fele halott) akinek a műveit pusholjuk.
De amúgy nem kéne több magyar, hamár izé a nyelv meg a kultúra?
Kicsit hallgassál már légyszíves az a menő hogy ha Hamburgtól északra jön a betű.
De hogy az nem biztos értéket képvisel csak azért mert...
Először is eltakarodol.
Aztán odakunnyogsz a könyvhétre, és szépen beállasz a sorba
ahol egy
totál tehetségetelen norvég
aláfirkatja neked a mai irodalmi nívó magaselőlapját.
Mert az K***a nagy Érdem, mert Ő tényleg kitaláta hogy jé van őszinte irodalom (ellentmondasz pofánbaszlak).
Külön dolog hogy SKANDINÁV, m**d azokat nem tisztelni te paraszt!
SKANDINÁV!
Leírta hogy mit élt át te kutya keleteurópai!
Soha nem történt ilyen.
De most leszáll az angyal északról!
EZ!
ÁH!

Igazi kiforrott, egyáltalán más írók által nem kitalált cucc, ami kurvára nem azért menő mert semmit nem olvasott és a kulturális nihilbe szocializálódott újságírók faszát véletlenül ez verte kékfoltosra mert leesett a könyvespolcról.

Karl Ove Knausgård..
És elélvez az összes
mert
őt
látják
UramIsten

CIGIZNI!!!

Költői kérdés Romániából:

Miért van az udvarunkon 50 (ötven!!) kiló angol import natúr shea vaj, ami címke alapján már egy pitesti bioboltban kéne legyen?
Ja, azt nagyapád kapta a múlthéten a szomszéd adta be.
Ok.

Amúgy ha már ott vagy.
Azt hiszem van egy ott ahova nem érünk el. De nem az, hogy mi nem látjuk a célszalagot. Igazából nincs is ott, de úgy elvárják hogy ottlegyen.
Ez a láthatatlan célszalag.
Nagymamák álma, vagy már megnősült barátok baszogatása.

Megnősült barátok jó munkahelyből leszólnak, hogy menjünk inni - de nem mint rég- hanem olyan sokat kell fizetni érte helyre.

Elmegy az ember megnősült jóbaráttal félévente, és ajándékként éli meg, mert ugye Olivér a gyerek mellől jön el, nem akármilyen alkalom ez, és akkor kezdődik a diszkász, amiben részt vesz az apuka meg a sok ott lévő Te vagy Ti.

Ezeknek mindig ugyan olyan az egésze: Az, akinek gyereke van otthon nem akarna másról beszélni mint a sorozatokról, Te meg akinek nincs gyereke nem akarna másról beszélni mint hogy milyen hogy van (nőknél pont fordítva).
Szóval miután mindenki kivitatta, hogy minden sorozat szar, és igazából senki nem néz semmit, az animés arc meg végképp elkushodott, jöhet a közélet.
Faszt politika, 444-es lapszemle.
Erről szól a bulinegyed harmada.
Olvastad, ja láttam, hallod kommentek, hát ilyet, bazmeg és az a fasz hát nem hiszem el, és láttad hogy XY (volt osztálytárs) interjút adott, volt ebben meg abban a cikkben.

Itt jön egy kis nosztalgia a gimiről.
Senki nem ért egyet 11-ben vagy 10-ben ki hova hányt Miskolcon vagy Veszprém mellett.
Ez még a kellemesebb része. A hányásvitatás.
Mondjuk egyikünk volt színházban az egy 15 percet elvisz közben, úgy hogy a másik hat éve nem volt színházban amamásik meg ha fizetnének se ülne be megnézni azt a szart. De legalább nem moziról beszélünk, mert ugye mindenki ncore-on tölti otthon a filmeket, node Balázs a netflix náci elkezdi hirdetni az igét, kis vita, aztán megy is tovább az eredeti, hogy a tolvajlást kézlevágással.
Hopp már ott tartunk, hogy a szavazati jog miért is ne legyen általános, meg kontra hogy Demszky alatt volt igazi élet Budapesten.

Mondják ezt fiatal értelmiségiek.

Szerencsésnek mondjuk magunkat még mindig, mert az osztályból a másik brancs warhammerezni jár, kis figurákat festenek, és ezt Ábel csak azért tudja mert a múltkor volt egy nosztalgia LAN partyn, ott mesélték.
Te és mi van azzal?: És a másikkal? Lófasz se tudja.

Kérünk még egy ötödik kört, mert egyre többen nézzük a BKK futárt.

Kijön a kör, jó akkor kezdődhet a ki hol tart.
De igazából mindenki tudja ki hol tart.
Fél éve is ugyan ott tartottunk.
Csak ennek a ki hol tartnak volt egy pár éve még egyetem alatt, vagy előtt vagy után vagy még a nagy csajozási lázban egy releváns felütése.

Mindenki ott tart ahol a legutóbb elmondta.

Ez az elkövetkezendő 10-20 évben max pár anyagi biz-basszal fog változni.
Meg ilyen jaj más munkakörbe vagyokkal.
Ami már senki mást nem érdekel, mert az, hogy Ábel más munkakörben van, szégyenteljesen ingerszegény információ ahhoz képes, amikor négy éve egy lány miatt fennakadt egy szögesdróton.

Érjük már el a kövi 4-6ot.
Elérjük.

Legközelebb amúgy társasozni kéne.

Megfejtettem.
Krúbi a magyar rap Bagossy Brotherse.

aham na jól van
József Attila mint Árvácska mi aha
nem azt mondom hogy nem brühühü
de azért bazdmeg leírni hogy harmadnapja nem eszel,
azt ledzsalni a Sorbonne-ról Nizza mellé pihizni kicsit,
meg jaj visszatérsz Mo-ra és akkor a kövi út a Dolomitokba vezet nyaralásképp mert akkora "proletár" vagy
azért na
szeretnék én is ekkora nyomorban élni
Mr RÁkOsI's BfF DrAmAQueeN

Megürült zakuszkás borkánba hamuzni világnézet.

HR

actual szószerinti overheard footage cégesmenzáról:

szereplők: HR-es picsabrancs

"- Én nemtom érted bazmeg oké hogy vidéki de komolyan néha szégyellem.
Most kéthete költözött fel és bazdmeg gondolj bele, köszönget másoknak a házban!
Érted bazdmeg nyolc éve lakok ott fasznak nem szóltam A Peti bazdmeg meg köszön meg minden.
Mert az oké érted hogy a cébéába is a múltkor dumált a kasszásnővel, de az oké mert gondolom izé azoknak ki van adva hogy beszéljenek a vásárlókkal.
Aztán hallod megyünk haza tegnapelőtt és ránkköszön egy bácsi, bazmeg, azt kiderült hogy A Peti a múltkor bekötötte a cipőfűzőjét (!!!) mert azt mondta hogy nehezen hajolt, hallod hát ezen behaltam, én fogalmam sincs mitcsináljak.."

Az megvan hogy ezek az első szűrő hogy a sok mérnök meg közgaszdász meg egyéb okosnak gondolt ember pénzt keressen.
Ic ö vánderful vörld.

Amúgy hamár!
Akkor mindenki írja meg
-jó ne mindenki, csak aki akarja-
a kedvenc útszakaszát az országban!!

Kezdem:
- Boldogkőváralja-Vizsoly-Hollóháza-Füzér
- A 67-es leágazástól a Zselici Csillagparkig (stovább)

Ha azt mered írni Pomáz-Dobogókő motorral: instant ban!
Bónusz ha erdélyit is írol! (nyugi én legalább ismerni fogom)

Az Alföld a létének ott kapja meg ez egyetlen értelmét
mikor már Debrecent rég elhagyva a 33-as főúton a Nemzeti Park táblánál bekúrod a
colorStar-Aalomadalom c. számát
s a zország legfaszább kettesszámú főútján ennek a számnak a "zúzós" részénél 160-al előzgeted a hébehóba felbukkanó Igniseket.
Úgy hogy neked is az van
vagy Daciád.
Ha meg lejárt,
Mehet a Need for Speed: The Run tracklistje, a naplementébe bele Tiszafüredig!
Gosh I love route 33
best evör!

Kiszámoltam hogy a leggyönyörűbb dolog amit életemben láttam valaha is az a 99-es napfogyatkozás.

Mert bár csomó lesz belőle még, én azt nem fogom látni.
Emlékszem apám ilyen komoly kísérleti naplót vezetett, mert fizika tanárként kötelességének érezte, hogy pl miként viselkedtek a madrak meg a csirkék azokban az órákban.
Fun fact: a sötétedés óráiban esti hangzavar volt, aztán amikor eljött a másfél perc: síri csend.

Kisebb voltam ugyan, de a második nagy csodám a Hale-Bopp üstökös. Erről nem írt apám semmit. Hetekig lehetett látni csak kimentünk egy egy éjszaka és néztük.

A harmadik nagy csodám, ami nem is hittem hogy akkora csoda az Tejút volt.
Erről miért írt volna apám. Minden újholdkor ott volt az égen. Minden kései hazaérkezéskor miután beállt a garázsba utána alig tudtam elbotorkálni a bejáratig mert a nyakam kitekerve azt a fantasztikumot néztem az égen.

Aztán úgy gondolták nem elég fényes az aszfalt a faluban. Meg azt is, hogy kell díszkivilágítás a pályának meg a gabonaszárítónak, meg a 90 éves templomnak mellettünk.
Azóta nem látszik.

De nem csak ott, hanem sehol sem, menekültem én már elég faluba hogy lássam újra, de a 90 éves templom mindenhol fontosabb.

Sajnálom hogy apám nem írt erről.
Megmaradhatott volna az unokáinak.
Hogy egyszer régen látható volt ez a nagyon fényes több millió csillagból álló több tíz meg százezer fényévre levő cucc a fejünk felett.
Csak az emberiség úgy gondolta minket jobban érdekel Ág Lajos stukkóművészete a kilencáztizes évekből megvilágítva, mint hogy el tudjunk révedni az évmilliók fényeiben.
Sajnos Ág Lajos temploma nem olyan szép. Bár lehet ezzel a véleménnyel kezdek egyedül lenni.