Ciszterci Ház - Baja

Ciszterci Ház - Baja

Még szintén kedvelheted

𝗚𝗼é𝗜𝗶a
𝗚𝗼é𝗜𝗶a

A Ciszterci Ház szeretettel várja az érdeklődőket és zarándokokat, akik igénybe szeretnék v

29/05/2024
17/10/2023

Kedves Testvérek!

Isteni Akarat imacsoport indul a Ciszterci Házban heti rendszereséggel minden szerdán 17,00-tól kezdődően, várhatóan 18,30-ig.

Mi az, hogy „Isteni Akarat imacsoport”?

Olyan személyekből álló közösség, akik komolyan akarják venni katolikus hitüket és gyakorolni is azt. A szerzett ismereteken ,tanításokon túl (Isten szolgája Luisa Piccarreta – Az Isteni Akaratban való élet) szeretnék azokat Jézussal egyesülten meg is élni a hétköznapjaikban is. Szeretnének az Istennel való személyes kapcsolatukban elmélyülni, az Ő szeretetét egyre valóságosabban megtapasztalni és megélni. Nyitottak arra, hogy ezért elköteleződjenek és készek arra, hogy ezért áldozatot is hozzanak.

Mi az az „Isteni Akarat”?

Valójában az Isteni Akarat ISTEN LÉNYEGE, szeretetének forrása. Egyházunk és katolikus hitünk tanításai szerint kívánjuk felfedezni egyre jobban a bennünk élő Isten működését, személyes életünkben és környezetünkben felismerni az Ő jelenlétét, hogy ahogy az Oltáriszentségben az Ő Valóságos Jelenléte VAN, úgy LEGYEN a mi személyes életünkben az Ő VALÓSÁGOS ÉLETE. Jöjjön el az Ő országa és LEGYEN MEG AZ Ő AKARATA, amint a mennyben úgy a földön is!!!

Mikor és hol lesznek az alkalmak és ki vezeti?

Az első alkalom holnap Szent Ferenc ünnepén 10/04-én szerdán 17,00-tól kezdődik a Ciszterci Ház kápolnájában. Az imacsoport vezetője magam (Medveczky Bertalan, laikus katolikus, a Pálos Engesztelő Család örökfogadalmas tagja) leszek.
Amennyiben a hívás nem neked szól (azért ezt kérdezd meg Tőle 😊), de gondolsz valakire, akinek szólhat, kérlek osszd meg vele ezt az üzenetet. Az októberi alkalmakon még lehet csatlakozni.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt is!

Imával és nagy szeretettel,
Berci

Medveczky Bertalan
Ciszterci Ház - Baja
6500 Baja Tóth Kálmán tér 5.
+36 (30) 6191718

18/05/2023

Szeretettel hívunk minden testvérünket, hogy együtt imádkozzunk a Szentlélek eljöveteléért Pünkösd előestéjén 05/27-én szombaton, a belvárosi templom altemplomában az esti szentmise után 19-20 óráig.

13/01/2023

Drága Testvérek!

Idén is Árpádházi Szent Margit ünnepén január 18-án, szerdán lesz az Országos Imanap Magyarországért , melynek keretében itt Baján a Belvárosi Templomban 17,00-től az élő Jézus jelenlétében szentségimádást és imaórát tartunk népünk, nemzetünk bűneiért való engesztelésként.

Hisszük, hogy nekünk, keresztényeknek komoly részünk van abban, hogy országunk a hitehagyás és az istentelen élet jelen állapotába süllyedt és első sorban a mi feladatunk, hogy bűnbánatot tartsunk magunk és népünk bűneiért. Az igaz megtérés azzal kezdődik, hogy befogadom az élő Isten személyes szeretetét Jézusban és ebből fakad az az őszinte és igaz bűnbánat, amivel le tudok borulni előtte, felismerve bűneimet és jelentéktelenségemet. Ezt a bűnbánatot csak mi, megtért bűnösök tudjuk gyakorolni, ezért erre nemzetünk Istenben nem hívő tagjai képtelenek és nem is szabad elvárnunk ezt tőlük. Ezért szervezzük ezt az imaórát, hogy igaz engesztelő szellemben, vádlás és ítélkezés nélkül, alázatos és szelíd szívvel, ahogy Jézus a keresztet hordozta értünk, tudjunk mi engesztelni közösen Magyarországért, népünk bűneiért. Hiszem, hogy ez az első, a bűnbánat, amelyet gyakorolnunk kell helyesen megélni, hogy Istentől elfordult nemzetünk újra megtalálja azt az utat Istenhez, amelyen Szent István király minket a kezdetekben elindított és amire Árpádházi Szent Margit tökéletes mintát adott.

Nehéz időket élünk, a fölöttünk lévő szellemi vihar egyre sötétebbé teszi mindennapjainkat, most már saját bőrünk érezzük bűneink következményeit. De van remény a megújulásra, ha ezt az időszakot jól, helyesen éljük meg és ajánljuk fel tisztulásunkért és újjászületésünkért.

Ha ebben a kegyetlen világban, amikor elhatalmasodott a bűn, tehetetlennek érzed magad, de meg van a jó szándék benned, hogy tegyél valamit hazánkért, akkor nagy szeretettel hívlak jövő hét szerdán 17,00 órára a Bajai Belvárosi Templomba! Ha nem tudsz eljönni, akkor a saját városodban, közösségedben, családodban vagy kis szobádban borulj le az Úr elé a fenti szándékokkal a szívedben ezen a napon!

Jézus Bennünk VAN, engeszteljünk VELE és Máriával, Magyarok Nagyasszonyával, királynőnkkel és édesanyánkkal egy közösségben!

Szertettel várunk!
Berci

Medveczky Bertalan
Ciszterci Ház - Baja

09/09/2022

Baján is szeretnénk csatlakozni az országos kezdeményezéshez, miszerint városaink templomai előtti téren, nyilvános közterületen közösen imádkozzunk férfiak vezetésével rózsafüzér imádságot Magyarországért. Ezért szeretettel hívunk minden testvérünket szeptember 11-én 19,00-kor a Belvárosi templom előtti Tóth Kálmán térre, hogy városunk is képviselve legyen nemzetünk közös imádságában.

12/04/2022

NAGYPÉNTEKEN 14,30-kor kezdünk és elkezdjük az Irgalmasság kilencedét is együtt!!!

JÉZUS HALÁLÁNAK IDEJÉBEN LEGYÜNK EGYÜTT!!!

07/03/2022

Ha hív Lélek, hogy csatlakozz. A Ciszterci Ház kápolnájában kivetítővel és kihangosítással és közös imával várunk.
Kezdés március 8-án kedden 18,30-kor. (időközben már több püspök atya is csatlakozott)

online elérhetőségek:

Zoom: bit.ly/razoskerdes
youtube.com/EmmanuelKozossegHU

Szeretettel és imával:
Ciszterci Ház

18/01/2022

Drága Testvérek!

Idén is Árpádházi Szent Margit ünnepén január 18-án lesz az Országos Imanap Magyarországért , melynek keretében itt Baján a Belvárosi Templomban 17,00-től az élő Jézus jelenlétében engesztelő szentségimádást és imaórát tartunk népünk, nemzetünk bűneiért.

Hisszük, hogy nekünk, keresztényeknek komoly részünk van abban, hogy országunk a hitehagyás és az istentelen élet jelen állapotába süllyedt és első sorban a mi feladatunk, hogy bűnbánatot tartsunk magunk és népünk bűneiért. Az igaz megtérés azzal kezdődik, hogy befogadom az élő Isten személyes szeretetét Jézusban és ebből fakad az az őszinte és igaz bűnbánat, amivel le tudok borulni előtte, felismerve bűneimet és jelentéktelenségemet. Ezt a bűnbánatot csak mi, megtért bűnösök tudjuk gyakorolni, ezért erre nemzetünk Istenben nem hívő tagjai képtelenek és nem is szabad elvárnunk ezt tőlük. Ezért szervezzük ezt az imaórát, hogy igaz engesztelő szellemben, vádlás és ítélkezés nélkül, alázatos és szelíd szívvel, ahogy Jézus a keresztet hordozta értünk, tudjunk mi engesztelni közösen Magyarországért, népünk bűneiért. Hiszem, hogy ez az első, a bűnbánat, amelyet gyakorolnunk kell helyesen megélni, hogy Istentől elfordult nemzetünk újra megtalálja azt az utat Istenhez, amelyen Szent István király minket a kezdetekben elindított és amire Árpádházi Szent Margit tökéletes mintát adott.

Nehéz időket élünk, a fölöttünk lévő szellemi vihar egyre sötétebbé teszi mindennapjainkat, most már saját bőrünk érezzük bűneink következményeit. De van remény a megújulásra, ha ezt az időszakot jól, helyesen éljük meg és ajánljuk fel tisztulásunkért és újjászületésünkért.

Ha tehetetlennek érzed magad, de meg van a szándék benned, hogy tegyél valamit Magyarországért, akkor nagy szeretettel hívlak jövő hét kedden 17,00 órára a Bajai Belvárosi Templomba! Ha nem tudsz eljönni, akkor a saját városodban, közösségedben, családodban vagy kis szobádban borulj le az Úr elé a fenti szándékokkal a szívedben!

Jézus Bennünk VAN, engeszteljünk VELE és Máriával, Magyarok Nagyasszonyával, királynőnkkel és édesanyánkkal egy közösségben!

Szertettel várunk!
Berci

Medveczky Bertalan

Ciszterci Ház - Baja
6500 Baja Tóth Kálmán tér 5.
+36 (30) 200 5090, (79) 320-188,
[email protected]
www.cisztercihazbaja.hu

Mária Magdolna gyógyító kurzus - Ciszterci Ház - Baja - gyere, jelentkezz! 21/10/2021

https://cisztercihazbaja.hu/maria-magdolna-gyogyito-kurzus/

Mária Magdolna gyógyító kurzus - Ciszterci Ház - Baja - gyere, jelentkezz! Mária Magdolna gyógyító kurzuson belső sebeink gyógyítását kérjük Istentől, hogy megtapasztalhassuk szeretetét és hirdessük feltámadását!

22/09/2021

Szeretettel várunk!

„ÉLET A LÉLEKBEN” (Szentlélek) SZEMINÁRIUM - Ciszterci Ház - Baja 14/09/2021

https://cisztercihazbaja.hu/elsz-baja/

„ÉLET A LÉLEKBEN” (Szentlélek) SZEMINÁRIUM - Ciszterci Ház - Baja Élet a Lélekben, Szentlélek szeminárium indul a bajai Ciszterci Házban 21/09/27-től. GYERE ÉS JELENTKEZZ, az élő Istennel találkozhatsz!

Ringató foglalkozások - Ciszterci Ház - Baja - gyere, iratkozz fel! 03/06/2021

https://cisztercihazbaja.hu/ringato-foglalkozasok-2/

Ringató foglalkozások - Ciszterci Ház - Baja - gyere, iratkozz fel! Ringató foglalkozások indulnak Baján a Ciszterci Házban! A közös játék és éneklés éménye, gyertek legyünk együtt!

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Szálloda tematikájú vállalkozások között Baja városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Tóth Kálmán Tér 5
Baja
6500

További Szállások városi Baja tematikájú vállalkozások (összes megjelenítése)
Futrinka Vendégház Baja Futrinka Vendégház Baja
Baja

A Futrinka Vendégház Baján a Duna partján várja pihenni, túrázni vágyó vendégeit egész évben További információ: 06309464771

Csaladinyaralas.hu Csaladinyaralas.hu
Baja, 6500

Panzió, rendezvényház és apartmanházak Baja 40 km-es körzetében! Online foglalási lehetőség! Esküvők, céges és családi rendezvények komplex megvalósítása.

Anikó szálláshely Anikó szálláshely
Atilla Utca, 5
Baja, 6500

Belvárosi Tóth Apartman Belvárosi Tóth Apartman
Tóth Kálmán Utca 11
Baja, 6500

Napsugár Apartman Baja Napsugár Apartman Baja
Március 15. Sétány 19
Baja, 6500

Vízparti üdülés, kényelmes apartmanokban, tavasztól-őszig Baján a Petőfi-szigeten.

Centrum Apartmanok, Apartman BAJA Centrum Apartmanok, Apartman BAJA
Árpád U
Baja, 6500

A Centrum Apartman felszerelt konyhával, klímával, TV-vel ellátott, kertes szállása Baja központjában található. A szálláshely ingyenes wifivel, kültéri pihenősarokkal, terasszal v...

Napsugár Szálló-Kemping Napsugár Szálló-Kemping
Március 15. Sétány 5
Baja, 6500

Megfizethető közösségi szálláshely kollégiumi jellegű szobákkal, a Petőfi-szigeten, a Sugo

Szállás Baja Centrum Apartmanok Szállás Baja Centrum Apartmanok
Árpád U
Baja, 6500

A Centrum Apartman felszerelt konyhával, klímával, TV-vel ellátott, kertes szállása Baja központjában található. A szálláshely ingyenes wifivel, kültéri pihenősarokkal, terasszal v...

Melody Apartman Baja Melody Apartman Baja
Szent Antal Utca 16
Baja, 6500

Hangulatos apartman Baja belvárosában

Komp Vendégház Baja Komp Vendégház Baja
Baja/Dunafürdő
Baja, 6500

Komp Vendégház Baja ( Dunafürdő ) Baja - Dunafürdőn található, közvetlen a dunaparton. Vendégházunkban 3-4 fő tud kikapcsolódni.

Daru 11 Daru 11
Baja, 6500

Daru üdülőház Baja Nagy-Pandúr sziget

Szallasbazis.hu Szallasbazis.hu
Baja, 6500

x