Kacatok Körítéssel

Ne fintorogj, az élet sem szép.
Ő Nyuszi, az aga varangy; mert mindenki üdvéért szükség volt rá idehaza.
Azt hiszem fél évvel ezelőtt kezdett el tátongani az űr a szívemben, és ellátogattam olyan helyekre, ahol ilyesmit árulnak. Sok volt ami szebb, sok volt ami kedvesebb, de egyik sem volt ilyen csúnya, így esett rá a választás.
Azóta jó, ha havonta látom.
De az mindig ünnep.
Arra emlékeztet, hogy lehet bármilyen nedves és bibircsókos is az élet, valaki mindig lesz, aki meglátja benne az örömöt, és nem lesz rest csótányokkal és kukacokkal megszórni.
Ez tulajdonképp egy remek mottó, kipróbálom bögréken, aztán meglátjuk hogy fogy, később jöhetnek a pólók is.
A béka sok kultúrában a meg nem értettség, és a prosperitás jelképe, de fogalmam sincs, hogy vajon tudat alatt ez-e az oka, hogy a háztartásom nem szenved hiányt békákból, vagy az, hogy egy viszonylag hideg előlénnyel próbálok valami fura Freudi módon azonosulni, és kiélni a gondoskodás gyötrelmét.
Mostanában igen sokat töprengek azon, hogy közel a vég.
Sorra veszem mindazon körülményeket, melyek segítettek azzá lennem aki ma vagyok, és igyekszem gyakorolni a megbocsátás művészetét - jegyzem meg; erőmön felül. Lehet-e túllépni a szavakon, és lehet-e tettekkel kompenzálni rejtett traumákat, úgy, hogy azok az aktív cselekvés által merüljenek feledésbe, ne pedig önmagukat feloldva legyenek semmissé?
Vajon létezik a felszabadító objektív igazság, ami elégedetté tesz, egyszersmind alázatra tanít, és nélkülözi a dölyfös pávatáncot?
Szükséges-e az empátia és a nyugalom, mikor az eltelt idővel együtt halványodik a saját magunkról alkotott kép is?
És végezetül, vajon lehet-e bármiféle hosszantartó élettani hatása annak, ha megnyaltam a békám hátát?

A művészetet olykor nem kell túlmagyarázni.
Ecsetkezelés, hordozóanyag, poszt-Manet stílus és késő neobarokk hatások, persze, jól hangzik, ha pezsgősdugóval a segglukadban mászkálsz, és le akarsz nyűgözni egy ligádon felüli nőstényt, de a való életben nincs más célja egy -esetünkben- festménynek, csak az, hogy ránézz, és érezz valamit. Mert ha pl elmegyek a 'szépműbe, és valami előtt öt percnél többet időzök, akkor az vagy azért van, mert nem tolt arrébb valami faszparaszt külhoni, vagy azért mert tetszik amit nézek épp, és részletesen meg akarom tekinteni amit látok.
Na igen.
Amikor mindezt elkövettem Korányi Mária eme festményével, nem tudom, hogy a félórás reneszánsz, vagy a Csobánkamelléki papirusz vászon volt, amitől jobban emelkedett a szemöldököm, vagy az, hogy a hölgy vette a fáradtságot, és lefestett egy fél kagylót egy gyertyával.
Nem értem. Nézem, és nem értem miért.
Nem adatott meg nekem a műértés és a hit ajándéka.
Ez egy kagyló gyertyával.
Miért.
Mit jelent a kagyló, de ha ez, akkor mit jelent a gyertya.
Boldog szülinapot a kagyló felének.
Boldog szülinapot a gyertyának, kagylóval.
A kagyló egy eufemizmus a nőiségre, a gyertya meg a férfiasságra.
Akkor ez tulajdonképpen egy akt.
A gyertya lángja balra dől, holnap rossz vendég érkezik. A kagylóhoz !
Remélem az alkotó sem múzeumok falára szánta, hanem a nappalimba.

Felnőttnek lenni azért jó, mert kb bármit csinálhatsz amit nem szankcionál a büntető törvénykönyv.
Például egy "ászkáriumot", amiben lakik 8 ászka, és mindegyiket úgy hívják, hogy Piroska.

Rövid leszek. (Mondta a kígyó, és felkúszott a sínekre)
Mostanában a feleslegesnek ítélt forint alakú pénzt, amiből rengeteg van ugye, és a világ legjobb árfolyamú dolga, antik könyvekben tároljuk.
Nem egyszerű hobbi, de hát mások meg gyereket nevelnek.
Szóval az történt, hogy a házhoz került egy 1695-ben íródott Pázmány Péter prédikációs kötet, és átlapoztuk. Ekkor, a 211. oldalon találkoztunk a Pókkal. Mivel pedig nincs zseb-karbonos kormeghatározó berendezésünk a kedvenc nyári rövidnadrágunk bal hátsó részében, igy az antik, és máig bevett jogérvényesítési formát választottuk a halál beálltának kijelölésekor, közfelkiáltottunk.
Nyugodj békében pók, bekeretezlek, és minden nap a hullád előtt fogok fésülködni. És ha valaki ezek után kételkedne abban,hogy létezik mennyország, akkor elárulom, hogy énekelni is szoktam közben.

Két dolog.

Az Ernest Borel mint olyan, édesapa hagyatékából nőtt ki, miután az eredetileg 1856-körül alapított Borel & Fils Cie gyárat átvette az idősebbik fiú. Innentől a történelmi Borfils márkanevet már elhagyva, de továbbra is kb prémium kategóriás időmérőket adnak a köznek, borsos áron, abszolúte érthető módon kapaszkodva a szebb napok emlékébe.
De ha le is szarod az óratörténelmet, akkor is nagyon fura érzés egy olyan cuccot hordani a csuklódon, ami jóval idősebb, mint az összes ismert felmenőd, és vélhetően eredeti tulajdonosát teljes joggal szólították főispánnak.
A másik dolog meg az, hogy ugye a békáim tücsköket esznek. De olyan szépen ciripelnek a kertben, hogy felhúztunk számukra egy kb "tücsökhotelt". A közös képviselő én volnék, a harmadik emeleti lakók már el is áztatták egy csőtöréssel az alsó kettőt, és a földszint hármasba beette magát egy négygyermekes házaspár, aki miatt nem tud aludni az egész tömb. A félemeleteken kihelyezett szocialista virágtartókért nem tervezek büntetni, de a kukatárolóba helyezett kartondobozok miatt makd kiírok az üzenőfalra valami szégyenteljes vekengést, ami aztán hat teljes évig párolódik majd az olajszagban.

Azért ezt mondjuk elég nagy baromság lett volna otthagyni ahol találtuk és nem betenni a nappaliba. A Szarvasi lámpagyár terméke, rengeteg döglött állatot nézett végig a vásárcsarnokban mielőtt összeköltöztünk volna. Anyukám szerint a rajta lerakódott légyszar már évtizedek óta ott volt, leszedte, de mindegy is, nagyon megy most a gyári loftjellegű vonal a szép házak folyóiratban.

Én mindig mondtam, hogy ha egyszer megnyerem a lottót, nem fogok róla szólni- de lesznek jelek.

Nem nyertem meg a lottót, cserébe négyes hónapja renoválunk. Talán tömbösítve egyszerűbben fog hangzani, mint amilyen átélni volt;

- A plafon helyett most gerenda van és növények, továbbá a tavalyi mocsaras-férges demizson is szépen megeredt. Néha büdös, de néha mi is azok vagyunk.

- Ha letöröd a szomszéd néni féltve őrzött leanderét, akkor futva hazudd, hogy "hallottál valami madarat", majd jöjj rá, hogy eszméletlen jól néz ki a rózsaszín a türkizkék ikeás kannában.

- Ne érdekeljen, hogy nincs mobilneted, és kvázi csak hívásokat tudsz intézni, mert a motorola aura a világ legszebb dolgai közé tartozik.

- Miután minden szekrényt kidobtam, és rájöttem, hogy el kell adnom az összes antik szirszart, elmentem eladni őket, és még több antik szirszarral jöttem haza. Aminek aztán vehettünk szekrényt.

- Olyan nincs, hogy túl sok óra.

S a csiszolás következtében keletkező két tonna belélegzett gipszportól pontosan úgy nézek ki, mint a csalánszopó verseny aranyérmese. Talán nem véletlenül adják a so called- maszkokat a HAZMAT-os overall mellé...

Amikor a matekdolgozatban adnak egy feladványt, és te tudod, hogy 1886-ban Szlovákia megszállásával találta fel Alexander Fleming a mákos bejglit, de a végeredményed tulajdonképpen helyes, és kapsz rá két pontot a tízből.
Mert ugye vagy szerencséd van, vagy szarul puskázol.
És ha már belső béke és nyugalom, nem is tehetné teljesebbé a képet más, csak egy -a molyok ellen bevált- korrekt csokor lopott levendula.
Ez, meg a kábeltévé hiánya a nyugodt alvás évtizedes titka.

Karácsonyi kaktuszt már mind láttunk, de hát ez egy abnormális háztartás, szóval nekünk marad az adventi kutyatej.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a képen jól pozicionált kóró nem kaktusz, hanem az ún háromélű kutyatej, és a tetejéből azért hiányzik egy darab, mert a covid előtti utolsó céges buli után abba kapaszkodtam mielőtt ráestem volna.
Ha azt akarjuk, hogy ilyen szépen világítson, igyekezzünk heti-kétheti egyszer öntözni, majd körbevenni egy jysk márkájú dekoratív fény-izével, ennek a végét tépjük le, és kössük rá egy kilencvoltos laposelemre.
A kutyatej természeténél fogva viszonylag kevés elektromos áramot használ, célszerű csak a világítást rátenni a hálózatra.

Annyira vagyok instafil felhasználó, hogy fogalmam sincs a műfaji korlátokról, vagy mikor érdemes posztolni, egyúttal arról sem, hogy mit jelent a NEM.
Talán ez az egyetlen klasszikus férfias vonásom.
De aki nem okos, az erős, így fogtam, és elmondtam képekben amit akarok. Jó hosszan.Telefonokról.
Talán azért mert tiltott gyümölcs volt, vagy mert ma már látom, hogy volt értelme a tiltásnak, a készülékem sosem volt csak telefon.
Nem is értem, és értem is, pont mint a tiltást, de ha valamivel naponta huszonnégy órát töltünk a hét hét napján, akkor az nem valami, hanem valaki. Egyfajta kiterjesztése önmagunknak, a zsebcsicska, aki vagy funkcionális eszköze a technológia által dörögve diktált mindennapoknak, vagy egy status quo, ami imidzs és állásfoglalás, egyszersmind vigyázott kedves.
Addig a két hétig míg “új” szag árad a nyílásaiból. Ha megjelenik az első zsebkosz-pamacs a kipufogóban, már lelkinyomor nélkül reptetjük a szobán keresztül az ágyig, és mint a szegény ember Dolph Lundgrenje ; “Ha meghal, meghal.”
A többit meg elolvasod, ha úgy hozza a rosszbaj, sajnálom.
**kapple **kandroid **kcharacterlimitoninstagram

Az, hogy mi történik a képen rögtön értelmet fog nyerni, bízz bennem.
Na jó, értelmet épp nem, de valamiféle magyarázattal fogok szolgálni a kialakult káoszra.
Elsőként mondjuk a “megbocsátás strasszköves baglya”, melybe összegyűrt papírfecnikre írunk kedves gondolatokat itthon, hogy ha épp nem volnánk kedvesek, akkor egyet kivéve emlékeztessen bennünket arra, hogy a közös vagyonon és a paráznaságon kívül mi minden tartja egyben ezt az egészet. Ugye milyen kis aranyos.
Aztán.
A szájspray, melyben eredetileg benzidamin-hidroklorid volt, de sajnos tökéletesen megfelel egyéb célokra, most vodkával töltve áll rajtra készen, hogy a -sajnálatos módon- gyulladt torkom permetezzem nap sokszor.
Többször mint indokolt.
De őszinte leszek; egyik gyógyszer sem ért el ilyen látványos javulást mint ez és a (!) hetvenes években gyártott ezüst kokszpipával felszippantott kámforos orrnyálkahártyaizgató por. Hivatalosan ugye úgy kellene, hogy idézem; “lefekvés előtt egy babszemnyit az orrnyílásba helyezni és…”. Na hát én meg gondolom nem vagyok teljesen elveszett, köszi, tudom mi a teendő.
A fejlámpa.
Ennek segítségével elemzem minden este a torkom, immáron két zajos hónapja, és egyre elkeseredettebben próbálok rájönni, hogy mi történik a kedvenc hobbimmal. Kétségbeejtő, egyszersmind dühítő, de legalább nem felesleges mint a banán.
Annak semmi keresnivalója a képen.

Ha nincs elég helyed az udvarban a lampionoknak, akkor állítólag jogilag teljesen megengedett, hogy a szomszéd fa birtokodra átnyúló részét is felpimpeld. Este is csodaszép, az a második képen látható, a kettő közt pedig az az alapvető különbség, hogy az egyik kép nappal készült. Meg az, hogy Margitka néni lelkendezve jött ki, hogy mennyire imádja, hogy Ő ezekben gyönyörködhet. Akkor jóvan’ , bár még nem tudja kedves, de lesz rá fasza szélcsengőm és papírdíszem is. .

Ma olyan dolgot hoztam, amitől így a nyárvégi ebédidőben tuti ledobod az ékszíjat.
Felkeresett a falkám egyik tagja, hogy van egy olyan holmija hagyatékból, amit szerinte rajtam kívül nincs ember aki tud hova tenni. Vagy akar. Filozófiailag.
Kérdezem; mi ez csillagom? Valami latex dolog, vagy preparátum, esetleg mindkettő?
Aszondja’ ; MAJDNEM.
Fú baszki, érdekel.
Nem cizellálom, a lényeg feliratozva jól olvasható, de mikor megláttam szatyorba gondosan négy görccsel csomagolva, azzal a felkiáltással, hogy “ mikor tudsz jönni, mert én ezzel egy percet nem leszek a lakásban!” ,hát vegyes érzelmek öntöttek el.
Szerintem ez a határjelző betonpillér az értékmegőrzés és a beteges közt.
Tehát kedvesek, íme, az ős-elektromos Brad Pitt.
Ne legyünk naivak, köszi.
Kellemes délutánt.

A hetvenes évek újra berúgták a lapozós órák álló motorját, mely az 1920’s évek óta pihent egy méltatlan, dohos pincében.
Ugye itt az alapkoncepció az volt, hogy a zsebórák esetében könnyebbé tegyék a pontos idő leolvasását, de légyszí valaki egyszer stopperrel hasonlítsa össze mi a difi egy analóg és egy ilyen digitális rápillantás közt. Totál felesleges, de ez majdnem mindegy is, mert baromi jó, csak én kutatom a fingot az óceánban. Nagyon kis ötletes, szokatlan, kétszer nézel oda ha meglátod, és igen, amúgy az időt is mutatja. Mivel azonban a reneszánszát abban az időben élte, ahol formailag kellett tandemet ugrani a jóízlés talajáról, szinte lehetetlen belőle hordható, és nem “piros csillag alakú, kék sávos gyomokkal” díszített darabot találni.

Ikeában kapható ún. “kinetikus basz”.
Mivel a neten nincs róla -szvsz direkt- egyetlen videó sem, így nagyjából fogalmam sem volt róla mit tud.
Azon kívül, hogy kinetikus.
KINETIKUS.
Szóval, minthogy nagy figyelmet fordítok az enteriőrre mint minden unatkozó háziasszony, és ez nagy szerencséjére fémes, ami a sötét matt felületen marha jó, hát gondoltam kibírja az államháztartás, beruházok egyre. Mondom mit tud négyezerért;
-Forog?
-Nem.
-Libeg?
-Nem.
-Minden karja belekap a szélbe, és integet?
-…Nem?
-Jó, akkor talán mint a szélcsengő, ilyen kis aranyos hangokat ad ki, ami egész addig romantikus, míg hajnal négykor seggedig nem karmol tőle az ideg?
-Nem.
-Van lehetőség kombinálni a Pax termékcsaláddal?
-Nem.
Tehát csak van, és létezik. Ennyi. Egyelőre kint, a napvitorlán, ott néha mozgatja a szél, és olyan mintha lenne értelme. Aztán, gondolom én, bekerül a tetőtérbe, hogy ott jó magasan ne csináljon majd semmit.
Szépnek szép, ennyit megengedek, de a kerti rozsdafarkú idegbajt kap tőle, ez érthető.

Nem kell minden kép mellé novellát írni, néha csak egy béka kell ahhoz, hogy szebb napod legyen.
Lényegében a béka a boldog élet titka.
Szükséged van egy békára.

Néha azon kapom magam, hogy nem tudom mi a fasz történik.
Rohangálok a lakásban, amit ehetőnek ítélek megeszem, elkap a roham, és festek, utána meg félúton elmegy a kedvem a levegővételtől, és megnézem nyolcvanadszor a Killbillt.
De közben nyomkodom a telefonkészüléket is, mert nincs kedvem filmet nézni. Meg amúgy is fejből tudom.
Miután Uma Thurmannel egyszerre elmondjuk magunknak, hogy mozduljon meg a nagylábujj, kimegyek, és megsimogatom a kaprot, meg beleszeretek a szomszéd tetőbe.
Kétszáz éves tető. A korkülönbség ellenére harmonikusnak mondható a viszonyunk.
Aztán dolgozni kezdek, és bevág, hogy inkább szappant kellene főznöm levendulából és rozmaringból, majd eladni a nyugati határ mentén, négyes szintű vegánoknak.
Azok nem esznek olyat se aminek árnyéka van.
Szóval mint egy kretén, csapkodok és pattogok a falak közt, és hízok, meg rendezgetem a kis vackaimat.
De ez szerintem totál normális, ilyen napok is kellenek, mikor egyszerűen csak szenved az ember; talán majd jobban értékeljük tőle azokat a napokat mikor nem szenvedünk. A tétlenség kicsinálja az elmét, és ha időlegesen is, de adni kell neki projekteket, mert a végén még rádöbbenek, hogy halvány szőke lövetem sincs merre van az anyakönyvi kivonatom.
Ennek a posztnak sincs sok értelme, de most épp ezt találtam ki magamnak.
Neked megvan az anyakönyvid?

“Azt várom, hogy mikor jutunk el a ‘kis libaárus lány’ stílusú orosz giccsig.”
Fenti mondat mint kritika ért a múlt hétvégi vásárlásom illetően.
Tételesen ellenkeznék ha szabadna.
A nagy kotyogós kis kiadása jobb kávét főz mint egy vasárnap délben regnáló olasz nagyanyó. Szelel, visít, a gumigyűrűt cseréltem, de nem oldotta meg a gondot, így kell szeretni, annyi biztos, hogy ettől a főzettől megébredsz.
A Hollóházi csészealátétet H.I.B.A. lett volna otthagyni, és ha már az jön, jöhet a kis ibolyaváza is, elfér farzsebben, bármikor jól jöhet ha leszakad egy ibolya menet közben. Előfordulhatnak ilyen szituációk.
A pitypangos butykos ugyanez a sztori. Lapos, kompakt, kézműves, indokolatlan. Kell.
A kerek keresztmetszetű porcelángömböcre is ki fogok találni valamit, ehhez sajnos még idő kell.
Vannak olyan dolgok, amik egyszerűen sugározzák azt, hogy birtokolni akard őket, kerekded, barátság alakú holmik. Mint egy tengerimalac.
Meg vannak olyan emberek akik mielőtt kinyitják a szájukat, te már azt kívánod, hogy kussoljon.
Az ilyen emberek nem engedik, hogy megvedd a barátság alakú dolgokat.
Nincs szükséged ilyen emberekre.

A kilencvenes évek sajnos már retronak számít, de sebaj, így legalább teljesen legálisan lehet kiélni az apró és felesleges faszságok iránti vágyat értékmentés címszóval.
Mikor ezek felfutóban voltak, a pedagógusok szakszervezete rögtön kisütötte, hogy káros a szellemi fejlődés tekintetében, és tilos iskolába hozni, így aztán minden kisgyermekes szülő kénytelen volt vinni magával meetingre. Ha maga alá szart, hát bocsi gazda, ki kell vinnem a tamagocsimat a retyóra, nincs mese, inkább te üvölts fejhangon mintsem a gyerek, amiért megöltem a dínóját.
Aztán egyre több állat is került bele, és ennek azért van némi morbiditása is; nem egy gombelemes kiscsirkét lehetett a saját exkrementumába fullasztani, hanem ufót, lepkét, baglyot, sőt, egyes modelleken pixelizált embergyerekeket is.
És csodálkozunk, hogy annyi a szadista közgazdász…
Mindenesetre nagy öröm, hogy mehet a többi közé, garantáltan nem forrasztok több ilyet.

Igazából nagyon elhanyagolom virtuális létem ezen részét. Mint majd minden mást.
Egy Madonna nevű filozófust idézve : Sorry.

Egy tetőt ácsoltunk múlt hétvégén vidéken, mikor egy levezető éjszakai séta alkalmával találkoztunk.
Szegényt valami kiköphette, mert az egyik futóműve leszakadt, és csak úgy hurcolta maga után.
Innen a neve is; Cafat.
Hazahoztuk, berendeztünk neki egy kellőképp zöldséges-mohás terráriumot, vettünk neki vitaminport és tücsköket, majd minden szaklapot átbújva rá kellett jönnöm, hogy a levelibékák k***a nehezen viselik nyugton amikor gipszelik a törött lábukat.
Márpedig be lesz gipszelve a lábad baszdmeg.
Duzzog.
De ha elképzeljük, hogy gemkapoccsal sínbe tett lábú levelibékák vagyunk, és, nos, legalább annyira mulatságosak mint cukik, akkor mi is inkább duzzognánk.
Míg kipuceváltam a vizes tányért, ma kitettem egy ásónyél végére szigszalagozott művirágra a kertbe, ott is nyugodtan lehet rosszkedvű, bánja a görcs.
Így jutottunk el addig, hogy ez a kép elkészült, a kertben, napsütésben, enyhe délnyugati széllel, egykedvűen, sérelmeket listázva.
Amint önállóan képes döntéseket hozni, leviszem a patakhoz, és bemutatom őt egy nádasnak, hadd énekelje meg a szerencséjét.
Addig meg fogy a tücsök, mert talán az az egyetlen olyan dolog, amint nem megvetően nyugtáz, hanem gálánsan elfogyaszt.