HALASZEVA
Közeli eseménytervezési szolgáltatások tematikájú vállalkozások
Október 6./A Utca
Sas Utca
1051
Zrínyi Utca
HALASZEVA EXCLUSIVE ESKÜVŐI ÉS ALKALMI RUHASZALON ÉS SHOWROOM Címünk: 1051 Budapest, Október 6 utca 15. félemelet
Tel: 061 / 269 4287
A HALASZEVA elindítása óta célom, hogy a jó ügyek mellé álljak, támogatok macskavédőket, állatvédőket, beteg gyerekek álmát valóra váltó alapítványt, de a számomra a legfontosabb a kerekesszékben élő emberek segítése lett.
A Miss Spinner Kerekesszékes Szépségversenyen versenyző hölgyek minden alkalommal ugyanabban a szalon kiszolgálásban részesülnek, mint bármely más vásárlóm. Személyes konzultáció után, terveket készítek nekik, anyamintákból választhatnak, és 2-3 ruhapróbával elkészül az álomruhájuk, amit a verseny végével megkapnak.
A felkészítő táborok idejére beköltözöm velük a táborba, mert szeretek velük lenni, sokat tanítottak, tanítanak az élet fontos és kevésbé fontos dolgairól.
Az idei évnek még nagyobb tervekkel, új projectek megálmodásával vágtunk neki, amit hamarosan megmutatok, addig egy kis ízelítő képekben a 2023 Miss Spinnerről.
Szeretetem a véletleneket, a HALASZEVA nagybemutatója előtt egy hónappal az eredeti helyszín lemondta a foglalásunkat, így került át a rendezvény az Európa Hajóra, ezzel egy egyedülálló programot adhattunk vendégeinknek.
A bemutató után egy éjszakai hajókázásra indultunk, a gyönyörűen kivilágított Budapest adta a hátteret az Afterpartynak, méltón megkoronázva a bemutató hangulatát.
Hálás vagyok, hogy így alakult!
Köszönöm a vendégeinknek, akik velünk tartottak! Köszönet a teljes csapatomnak, akik az álmom megvalósításában velem voltak!
rajongók
Afterparty - HALASZEVA 2018 - ILLUSION Az esemény zárása az Aperitif zenekarral... www.halaszeva.com www.serenityteam.hu www.facebook.com/weddingserenity
Íme a HALASZEVA 2018-as nagybemutató teljes filmje. Csodás emlék, köszönöm mindenkinek a aki segített benne, hogy ez az álmom megvalósuljon.
Fontos az életemben a kerekesszékben élők sorsa, a bemutató jótékonysági célja az volt, hogy egy Spinner kerekesszéket tudjunk vásárolni a jegybevételekből, felajánlásokból, egy arra rászorulónak.
Igazi boldogság volt, amikor átadhattuk ezt a kerekesszéket, köszönet ma is mindenkinek aki velem volt ebben a jó ügyben.❤️
megjelenítés
HALASZEVA 2018 - ILLUSION Összefoglaló magáról a bemutatóról, a filmben az összes bemutatott ruha látható. HALESZEVA COLLECTION www.halaszeva.com A…
Szívügyem évek óta a Miss Spinner Kerekesszékes Szépségverseny, és a kerekesszékben élő emberek segítése, támogatása.
A DunaTv-n ma délelőtt volt adásban a riport, aki lemaradt róla, most megtekintheti.
Köszönöm a Család-Barát magazinnak, hogy mesélhettem!
rajongók
Egy csodálatos Spanyol tengerparti esküvő képekben...
szervező: Éva, , ahogy megálmodtad
fotó: Pál Gergely Botond
dekor: Fleur&BallonDekor
beauty: Quesada Nails Hair & Beauty
ruha: HALASZEVA
rajongók
Fotó: Csokor:
"The Queen of the cold"
Photo: Andrea Kovácsné Soós
Make up: Viktor Zsuzsi Makeup & Lashes
Model: Seer Anna
Dress: HALASZEVA, Halász Éva
Miss Spinner 2023 kerekesszékes szépségverseny szombaton a Divat és Dizájn műsorában ❤️❤️❤️
Miss Spinner Kerekesszékes Szépségverseny, ahol a csodát minden alkalommal átélhetem.❤️
„Elmeséli, hogy már ő sem látja saját magában a nőt, és te csak nyeled a könnyeidet” - Halász Éva divattervező kerekesszékes lányoknak tervezett meseszép ruhákat Idén 5. alkalommal rendezték meg azt az egyedülálló nemzetközi szépségversenyt, amire kerekesszékes hölgyek jelentkezését várták. A döntőbe végül kilenc versenyző jutott be, és közülük a neves zsűri választotta meg a két udvarhölgyet, valamint a királynőt. A lányok est....
Idén 5. alkalommal megrendezett Miss Spinner Nemzetközi Kerekesszékes Szépségverseny gyönyörű nyertesei a képeken❤️
Ezen a versenyen 9 Hölgy győzött❤️👸
Egy csoda volt ez a hét veletek, olyan mosolyt csaltatok az arcomra, ami azóta is maradt❤️ próbálom megfogalmazni, hogy mit érzek, de nincsenek szavak…köszönöm Dalma, Aloyna, Ramóna, Bettina, Edit, Vivi, Carmen, Floransz és Bettina a bizalmatokat, barátságotokat és a szereteteteket❤️ a leggyönyörűbb modelljeim voltatok!🙏🏻❤️
📸Art Is Love Photo & Design, Németh-Zentai Zsuzsanna
Szeretem pillanat…amikor a Miss Spinner 2023 Kerekesszékes Szépségverseny ruháinak tervei életre kelnek…már csak pár nap a döntőig.👸❤️
Köszönet Hévíznek, a szülővárosomnak, hogy “művészeti tevékenységemet” felvették a Helyi Értéktárba!
Mindig büszke voltam, hogy Hévízen nőttem fel, hogy itt kaptam meg az indíttatást szüleimtől, tanáraimtól, hogy elinduljak az utamon, messze jutottam innen…
Nagyon hálás vagyok a gyökereimért!
Igazi megtiszteltetés ez a mai elismerés!!! Ma már újra…itt vagyok otthon❤️ Köszönöm!!!
Hungarian Wedding Gala & Award 2023
Köszönet a szervezőknek, a szakmának, hogy idén már 10. alkalommal ünnepelhettünk együtt!
A Hungarian Wedding Gala az, amit mindannyian várunk a szakmában, amire készülünk…ahol egyszer az évben mi ünnepelünk és bulizunk.
Ez egy olyan szakma, ahol alázattal, szeretettel a legjobb tudásunkkal azon dolgozunk, hogy a párjaink a lehető legjobbat kapják tőlünk szolgáltatóktól a nagy napjukon.
De a Gála napja a miénk!
Idén már másodszor, a HWGA Akadémia tagként díjat adhattam át, és bevallom, hogy díjátadóként felmenni a színpadra, pont olyan izgalmasan jó élmény, mint amikor én kaptam a díjakat.
A képek megmutatják azt az igazi önfeledt örömöt amit megéltünk idén is, hogy jó helyre kerültek a díjak! És azt is, hogy egyszer az évben, mi is, minden gőzt kiengedve, a szezont lezárva bulizhatunk együtt…
Gratulálok minden díjazottnak, jelöltnek és azoknak is, akik lehet, hogy nem lettek díjazottak, vagy jelöltek, de minden esküvőn igyekeznek a maximumot nyújtani!
📸 Kondella Misi Photography
A Hungarian Wedding Gala több mint az esküvői szakma díjátadó eseménye. Minden évben a szervezők jóvoltából, egy nemes ügyet támogatunk, összefogva és együttműködve teszünk valami konkrét dolgot azokért, akik rászorulnak.
Idén a Bethesda Gyermekkórház Országos Égéscentrumának próbálunk segíteni.
Csodás nap a Gála, fantasztikus érzés gyönyörű ruhákban, elegáns környezetben együtt örülni a díjazottaknak és egy jót bulizni a kollégáinkkal…de számomra a Gála fénypontja ez a példa értékű összefogás a szakma részéről!
Ha van kedvetek segíteni, az eredeti posztban megtaláljátok, hogy lehettek részesei ennek az összefogásnak! Köszönöm!
Megtisztelő feladat, hogy a Hungarian Wedding Award Academy tagjaként idén ismét részese lehettem a szavazásnak, hogy kik legyenek a 2023-as év TOP3 jelöltjei között.
Gratulálok minden TOP3 jelöltnek, és izgatottan várom a szakma végső szavazását, hogy kik vehetik majd át november 17.-én a Hungarian Wedding Award 2023 Együttműködés díját!
Esküvődet tervezed?…💍🌴🎉🎊
Nyerd meg az esküvőd a spanyol tengerparton!
2024 Február 11 - 18. között Valentin hét
A spanyol tengerparton, tavaszi melegben tarthatod az esküvődet. Halász Éva ruhakölteménye, a smink, a frizura, a csokor, a dekoráció, a pap, a zene – egyszóval: minden rendelkezésedre áll. Csak el kell döntened, hogy a szerelmesek hetén megünneplitek a kettőtök szerelmét egy tengerparti esküvővel.
Nyerd meg az esküvőt!
Az összes elem költségét mi álljuk, ha Titeket sorsolunk ki, egyedül az utazás és a szállás költsége terhel titeket (korai foglalással ez is nagyon kedvező lehet).
Csak jelentkezzetek a játékra, és 2023. december 6-án, Szent Miklós ünnepén kiderül, hogy Ti lesztek-e a mi vendégeink.
Nyerd meg a spanyol tengerparti esküvődet 2024 Február 11 - 18. között Valentin hét: Nyerd meg az esküvőt! Az összes esküvői elem költségét mi álljuk, ha Titeket sorsolunk ki.
Romantikus esküvő a Spanyol tengerparton…💍🌴☀️❤️
Spanyol tengerparti esküvő
🌊💍A Spanyol tengerpart a legromantikusabb helyszínek egyike, ahol megkoronázhatjátok szerelmeteket. Csak képzeld el, ahogy a lágy hullámok zúgnak, a finom homok simogatja a lábujjaidat, a pálmafák halkan susognak a szellőben, a napfény pedig gyönyörűen ragyog az égen, amikor kimondjátok a boldogító igent.
Velünk a képzeleted valóra válhat!😉
Szervező: Esküvő, ahogy megálmodtad , Éva Csobán
Eskető: Ökumenikus Egyház , Mihaly Toth Róbert Kormos
Szépségszalon: Quesada Nails Hair & Beauty
Fotós: ADphoto - Andrea Döbrögi Photography
Ruha: HALASZEVA
Dekor csokrok, lábdíszek: Fleur&BallonDekor
Köszönöm, hogy részese lehettem…amikor az esküvőszervező barátnőm gyermeke házasodik, nem mondhatok nemet a menyasszonyi ruha elkészítésére💙🩵💙🩵
Sok boldogságot Anami és Beni!!!
AKCIÓ!!! AKCIÓ!!! AKCIÓ!!!
2023 március 25-26(szombat-vasárnap) kinyitjuk szalonunkat:
esküvői ruhák, menyecskeruhák, alkalmi ruhák, fűzők, szoknyák 25.000-95.000 között.
A ruhapróbához bejelentkezés szükséges, akár emailben, itt üzenetben, vagy a +36209386528-as telefonszámon.
Köszönjük, ha megosztod!
Alexa & Kevin ❤️ egy igazi csoda…❤️
Drone4U Films - Alexa & Kevin Wedding Story This is "Drone4U Films - Alexa & Kevin Wedding Story" by Drone4U Films on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.
November 12-13!!! 💍🤍💍🤍💍🤍
November 12-13 💍🤍💍🤍
Reggeli kávé, egy kis munka megbeszélés…hétvégén egy gyönyörű standon keressétek az Audrey’s Patisseriet az Őszi Esküvő Kiállításon.
November 12-13 💍🤍 részleteket a linkben találjátok.
Rengeteg gyönyörű ruhánk van és nem győzzük fotózni, hogy meg tudjuk mutatni nektek! 🤩 Csodaszép modelljeink Ildikó és Aranka boldogan bújnak bele ezekbe a különleges ruhákba, mert egy ruha akkor kel igazán életre, ha fel veszik.👗✨😍
‼November 12-13-án szeretettel várunk a IV. HÁZ-asulandók Nyílt Napján, ahol te is megnézheted élőben at összes menyasszonyi ruhánkat!
✅Részletekért kattintsatok az esemény Facebook oldalára:
https://www.facebook.com/events/642731620690885/?ref=newsfeed
👉Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
KATTINTS A LINKRE:
https://borostyaneskuvo.hu/nyilt-nap/
Hungarian Wedding Awards történetében idén először az Academy tagok választották ki kategóriánként a top3 jelöltet.
Igazán izgalmas nap volt, remek gondolatokat cseréltünk egymással a jelöltekről, a szakmai díj értékéről, fontosságáról.
Nagyon várjuk már a Hungarian Wedding Gálát, ahol átadásra kerülnek a díjak a kategóriák legjobbjainak.
Hungarian Wedding Gala
helyszín: Lexington Loft
fotó: Purephoto
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Videók (összes megjelenítése)
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Budapest
Nyitvatartási idő
Hétfő | 10:00 - 18:00 |
Kedd | 10:00 - 18:00 |
Szerda | 10:00 - 18:00 |
Csütörtök | 10:00 - 18:00 |
Péntek | 10:00 - 18:00 |
Krúdy Utca 5
Budapest, 1088
Alkalmi ruhák esküvőre, szalagavatóra, bálokra. https://princessfactory.hu webáruházunkban menyasszonyi és menyecskeruhák, koszorúslány ruhák, kismama esküvői és alkalmi ruhák szél...
Garay Tér 16
Budapest
Miért kölcsönöznél, ha bérlési ár alatt megveheted a saját menyasszonyi ruhádat?!
Szent Lőrinc Sétány 4
Budapest, 1183
Cím: 1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 6 (5- ös üzlet)
Garay Tér 16
Budapest, 1076
Magyarország első OUTLET menyasszonyi ruha szalonja kifejezetten azokért az arákért van, akik k
Budapest, 1138
Gyerel el hozzánk és kitárul eléd Odette csodálatos, meghitt menyasszonyi világa.
Podmaniczky Utca 27
Budapest, 1067
Kimagasló minőségű esküvői ruha és alkalmi viselet tervezése és készítése.
Szondi Utca 9
Budapest, 1067
💎 White Gallery Budapest 💎 Prémium Esküvői ruhák modern királylányoknak.
Központi 1-15
Budapest, 1211
VÉGKIÁRUSÍTÁS menyasszonyi és szalagavatós ruhák!
Teréz Körút 10. 2 Emelet
Budapest, 1066
Esküvői ruha, menyasszonyi ruha, szalagavató báli ruha kollekciókkal várjuk kedves vendégeinket Budapest belvárosában. Gabriella menyasszonyi ruhaszalon.