Hétszáztizenöt Éjszaka Meséi
kéthetente - írja: Keresztesi Judit
Budapest napos oldala Egy szemináriumi gyakorlat hatására kezdtem műalkotásokról mesélni.
Ez a blog úgy kapta a nevét, hogy körülbelül ennyi napom van hátra a záróvizsgáig és, hogy amikor meseírás közben az órára pillantok, azon valahogy mindig éjjel tizenegy van. Megtetszenek nekem a festmények, szobrok, rajtuk keresztül talán azzal is összekapcsol
ódom, aki alkotta őket, és történetek jutnak így eszembe, ezeket adom közre itt. Aki valamennyire járatos a lélektanban, nyilván sejti, hogy benne vagyok ezekben a történetekben leplezetlenül. Szerencsére nem kell engem megtalálni sehol, az olvasó inkább önmaga iránt érdeklődik amúgy is, így az író nem fontos, vagyis az író önmagát írja, az olvasó önmagát olvassa: mindenki jól jár. A mesék, ha őszintén írja őket az író, hozzáérnek az olvasóhoz, és nem is veszélyesek, mert semmi sem lehet éppen úgy, ahogyan bennük írva van, hiszen csak mesék. Nem kell tőlük félnie az olvasónak, attól tartania, hogy az ő titkát a mese majd konkrétan tárgyalja, és ezért nem is védekezik úgy a mese ellen az olvasó, mint más szövegek ellen szokott. Nem gyanús neki a mese. Általában az olvasó nem tart benne sem tolakodónak, sem pedig túlzásnak semmit. Nem ítélkezik a mese felett, hanem csak magába engedi a szavakat, és azok azután szabadon járnak-kelnek a képzeletében, felszabadítják őt, illetve sokkal inkább azt, ahogyan a legkülönfélébb dolgok iránt érez. Sokszor el is mondják neki, hogyan érez, nem direkt, nem rendeznek neki szembesítést önmagával, hanem csak gyöngéden juttatnak eszébe olyasmit, amin már amúgy is régen gondolkodott. Ha az író elmondja önmagát leplezetlenül ezekben a mesékben, az olvasó is leplezetlenül elmondja önmagát az olvasásban, ez amolyan normális, belső író-olvasó találkozó. A borítókép Ferdinand Keller, Sahrazád és Sahriár király (1880) című festményének felhasználásával készült.
-------------------------
#Nagyvárosi nő megosztaná# 2016-2019
Az új évad címét Jerry Seinfeld után költöttem, akitől kérdezték, hogy de mi legyen a neve a műsornak, és Seinfeld visszakérdezett, hogy mit várnak tőle mégis, a tartalma az, hogy humoristák autókban kávézni mennek és addig kelletlenkedett, amíg a címe is ez lett: Humoristák, autókban, kávézni mennek. Emberek porcelánból ételeket esznek, mondtam én, aztán mondták itt, hogy majd ha olyan népszerű leszek, mint Jerry Seinfeld, akkor adhatok ilyen címeket a műsoromnak, most viszont legyen egy másik, és így lett a Nagyvárosi nő megosztaná. Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, ebből nem tudok engedni. Így heti egyszer: szombaton, este nyolckor itt találkozunk. Ha bárki elhiszi, hogy tudom, melyik a szombat és hogy mikor van nyolc óra, azt ki kell ábrándítanom, de majd igyekezni fogok, ezt megígérem. Kellemes hétvégét! Judit
Az oldalon megjelenő tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. A fotók és a szövegek kereskedelmi felhasználásához a kiadó és a szerzők hozzájárulása szükséges.