Non-Stop Autósiskola

Non-Stop Autósiskola

Még szintén kedvelheted

Nyt
Nyt
Szent István utcai Autósbolt
Szent István utcai Autósbolt

Jogosítvány akár 5 hét alatt! http://www.jogositvany.hu Jogosítvány 5 hét alatt.

16/07/2024

Menyus a kis levelibéka május és június éjszaka a kerítés
hasadéka odvában ült és víg nótákba merült. Ablakunk
alatta húzta, ott dúdolta sorra a dalokat. Sőt az is
előfordult néha, hogy virtuóz játékához operaáriákra fakadt.
És nem szűnt, mert, ha Menyus a tűnt dalokat bevégezte,
újra kezdte. Menyus más átok volt, mint a többiek.
Mert, míg sok közülük éhezett, ez a kis leveli dalkör

naponta többször követelt enni. Önfeledt el volt magával
a kis vásott. Néha már untam, ilyenkor ágyamból és
magamból kikelve az ablakon kiszóltam. Te, Menyus, most
már valóban KUSS! Menyus hallgatott. Persze, csak kis
időre, mert az ágyamhoz érve a zenész úgy értelmezte,
hogy TUSS. És a nyavalyás kezdte elölről. Hát ez felőröl!
Olyannyira fújta himnuszát, hogy az egész utcát felverte.

Az anyád mindenit te átok istenverte, csak egyszer kerülj
a kezembe! Egyszóval piszkosul működött a magándalárda.
Figyeltem, mikor bealkonyul, az alvászavarban
szenvedők fohászul az ablakba könyökölnek. Már arra
gondoltam, hogy magánvállalkozásba kezdek, és
műélvezet címen pénzt szedek. Mikor is a tűréshatár
pontnál, a szokottnál erősebben rászóltam. Menyus, KUSS,

de az érzékeny intellektus igencsak félreérthette. Azt
hallhatta, hogy HUSS! És ez tragikus, mert most már
augusztus van, és azóta nem láttam. Nem hallottam
szavát. Aki látta, halott, vagy valamit tud róla, adja át;
hiánycikk! És most már nekem is hiányzik. Csend ül itt
azóta, néma a vér az erekben, tompa nóta a berekben. És
minden olyan, szent összevissza. Menyus, gyere vissza!

08/12/2023

Bocsássatok meg nekem régi, és örökös embereteknek, hogy
imádlak, hogy szeretlek titeket. Hozzátok szólok, ti ízek csodái,
ti számnak mennyei csatái. Mindig téged vágylak missziós kül-
detésű diós, és téged is te friss sütésű briós. Téged meg fölöt-
tébb kedvellek te citrommal bolondított szemérmes mákos bé-
------
les. A ti kedves testetek, a ti nemes lelketek csakis a nagy, és
dicső Teremtő kivételes adománya lehet. Kölyökkorom óta vár-
ván titeket, öröm fog el a kemence száján. Különösen, így Jézus
születése táján. Én eleitől fogva tibennetek tudtam csak igazán
bízni. Értetek érdemes élni, vétkezni, ruhám kihízni. S, ha néha
------
közétek téved patyolat fehéren karácsonyi fényben, angyal dísz-
ben néhány mézízű csókos hableány, netán egy-egy csokis tor-
taszelet meleg barnán, vagy éppen ébenfeketében. Az ám iga-
zán az ünnep. Ti csábos tekercsek, anyám sodorta bélesek,
ügyes kezei által készített torta szeletek. Én karácsonyi éneket,
mit éneket, örömódát zengek tinéktek. Én Betlehem fényében
------
az egész Föld kerekségen igazhitűen, és hitelesen mondom, de
különösen Pesten, és Bercelen vallom és hirdetem, hogy az ves-
se rám az első követ, ki nem úgy érez, ha nem azt a hitet vallja
mint én. És a vén Kálmán cigány vonósnégyese húzza el a vég-
ső nótáját, vagy a templomtorony üsse el az utolsó óráját. Lett
------
légyen az véreim közt gazdag Krőzus, vagy szakadt lebernyeges
templom koldus. Az én szemem távolba lát, szám messze kiált.
És azt kiáltom kivált így karácsony ünnepén, és attól számított
plusz-mínusz tíz nap környékén. Hogy éljen a briós a mákos,
és a diós kürtös, de különöst a haja dús aranyfürtös kis Jézus.

Timeline photos 13/06/2017

EMLÉKSZEL MÉG? > A rendőr jelzését látva, hol kell megállni?
a) A kötelező megállást jelző vonalnál.
b) Ott, ahonnan már jól betekinthető a kereszteződés.
c) A rendőr vonalában meg kell állni.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod.
- Válasz: > A logikai sorrend; rendőr, lámpa, tábla, útburkolati jel, valamint a szabály. A rendőr felül bírálja a lámpát, így a mellkasára és a hátára merőlegesen érkezőknek a továbbhaladás tilalmát jelzi. A kereszteződésbe történő behajtás előtt, vagyis a stop táblánál, pontosabban a megállás helyét jelző stopvonalnál a járművel meg kell állni.

Timeline photos 11/05/2017

Mai KRESZ kérdés: A lámpánál az „A” és a „B” jelű járművek vezetői jobbra kíván kanyarodni. Elsőbbséget kell adniuk az időközben odaérkező kerékpárúton közlekedő kerékpáros számára?

a) Igen.
b) A kölcsönös udvariasság alapján történik a továbbhaladás.
c) Nem.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz: > Az úttesten a kerékpárút vonalában az egyenesen haladó kerékpárosnak elsőbbsége van a bekanyarodó járművek vezetőivel szemben. Közelesen!

Timeline photos 09/05/2017

Mai KRESZ kérdés: Motorkerékpáros a tábla után . . .

a) a lovas kocsit és segédmotoros kerékpárt megelőzheti.
b) az ábrán látható járművek mindegyikét megelőzheti.
c) az ábrán látható járművek egyikét sem előzheti.meg.

- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz: A tábla nem tiltja az állati erővel vont jármű és a segédmotoros kerékpár gépjárművel történő előzését.

Timeline photos 30/03/2017

Angyal András > Búcsú Budai Gyuszi Barátomtól . . .
-------------------------------------------------------------------
Tegnap az égi focipályán néztem a csillagok csapatát.
És ahogy számot vetettem, láttam, hogy egy szívem
közelálló régi csapattárs megint a pálya szélére állt.
Druszám, szívem szerint én a mezem, a csukám
-------------------------------------------------------------------
odaadnám, ha még egyszer együtt focizhatnánk.
Cimborám, emlékszel Te a Bogdány elleni meccsre,
és arra zsivány jobbszélsőre? Mondtam neked, hogy
vigyázz! És lám, a bíró tizenegyest adott és kiállított.
-------------------------------------------------------------------
Gyuszikám, Te akkor odvas, csapzott szívvel, mentél
le a pályáról. Mondtam neked, emlékszel? Nem adjuk
fel, hiszen még nincs vége a meccsnek. Gyula, nem ad-
juk alább, meglásd jót alakítunk és a végén gólt rúgunk.
-------------------------------------------------------------------
És bizony három-kettőre nyertünk mi akkor, pedig Te
nagyon hiányoztál a hátvéd sorból. És most már örökre
hiányzol a csapatból. Békétlen lett szívünk, veled sokat
veszítettünk egy komám. Nyugodj békében Gyuszikám!
-------------------------------------------------------------------

Timeline photos 21/03/2017

Mai KRESZ kérdés: Irányíthatja-e a forgalmat jelzőőr vagy polgárőr?
a) Nem, csak rendőr irányíthatja.
b) Igen, de csak rendőr jelenlétében.
c) Igen.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz: A közlekedés résztvevőinek a jelző-és a polgárőr jelzéseit követni kell.

Timeline photos 17/03/2017

Mai KRESZ kérdés: Mit jelez ez a kék téglalap alakú tábla?
a) A jobb szélső forgalmi sáv kapaszkodósávnak van kijelölve.
b) Autóbusz forgalmi sávot, és ott közlekedők haladási irányát.
c) A jobb szélső sávban autóbusz nem közlekedhet.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz > > > A tábla neve; „Autóbusz forgalmi sáv", ami egyben ott közlekedők haladási irányát is mutatja.

Timeline photos 10/03/2017

Angyal András: A mi kék madarunk története . . .
---------------------------------------------------------------
Egy nap az almafa alatt, ritka madár jelent meg kertünkben.
Nyurga, csupa sár lábait léptetve furcsa begyesen jött-ment,
majd hirtelen az eresz párkányára rebbent. A hátán valami
---------------------------------------------------------------
titokzatos kéket láttam, olyan égboltos kék, és tengerkék
közöttit. Melle táján pedig csoda-barnát, lejjebb sárgát, de
ott talán még fehéret is. Na, de ilyet! ... Nem hittem a sze-
---------------------------------------------------------------
memnek. Annyira megfogott, hogy aznap éjszaka kék, bar-
na, s felváltva fehér meg sárga színek keveredtek be álma-
imba. Furcsa egy madár szerzet, megéltem kurta hetven
évet, de ilyet mégnem láttam. Azóta ez a "kék madár", így
---------------------------------------------------------------
neveztük el, kertünkbe minden reggel visszaszáll. Nyilván
ide az éhség kergeti. Magokat rakunk ki neki. Percekig csak
eszik, aztán egy ideig derengve tollászkodik. És míg el nem
száll, addig mi rendre, egyre csak gyönyörködünk benne.
---------------------------------------------------------------

Timeline photos 08/03/2017

Angyal András > Nőnapi köszöntő
----------------------------------------------------------------------
A nőt köszöntöm, ki szíve alatt cipelt. Őt, ki világra
hozott, fájdalmat viselt, vajúdott. A nőt, ki térdén
ringatott és, ha jó voltam, mellém ült, altatott, mesélt.
A nőt, ki félt és így alázat őrizte ágyamat, lehúzta
lázamat, borogatást cserélt. Az Isten áldja meg őt ezért.
----------------------------------------------------------------------
A nőt köszöntöm, kinek glóriát láttam feje fölött. Őt, ki
pálcával járt a padok között, szigorba öltözött, megvert,
mert kerülve az iskolát, feledtem az allegóriát. Kinek
minden szava szíven ütött. A nőt, ki számon kért azért,
amit tegnap beszélt. Az Isten áldja meg őt ezért.
----------------------------------------------------------------------
A nőt köszöntöm, ki velem egyvér, édes-vagy unokatestvér.
És őt is, ki hű kebelbarát. Ki nyílt ésszel, nyílt szívvel
mondja el legbensőbb baját kéretlen, mert hiszen a
sokaság csupán bigott őszintétlen mennyiség, és nem
őstitkot őrző minőség. Az Isten áldja meg őt ezért.
----------------------------------------------------------------------
A nőt köszöntöm, kit koldusként kérleltem szeretete ölén,
kinek temérdek könyörögtem fényérdek küszöbén. A nőt
köszöntőm ki adta, vagy nem hagyta, de kellette magát
és én, mint rab, ki kócból szívja a mézet, úgy ittam ”édes”
szájából mézesnek vélt szavát. Kinek, vágyva, térden
állva, csúsztam kegyeiért. Az Isten áldja meg őt ezért.
----------------------------------------------------------------------
A nőt köszöntöm, ki, magához közel engedett. A nőt, ki
önzetlen, de, ha nincs mellettem, egyetlen pillanat már is
szorítanak a falak, vakon szenvedek. Egyszer itt hagyott.
S hiánya szorított. A plafon rám szakadt. A szívemen ült állig.
És én váltig még bódultan mindig az Úrhoz fordultam, de Ő
sokáig került. Később kiderült, a párom is félt, mígnem Istenhez
menekült, és hozzám visszatért. Az Isten áldja meg őt ezért.
----------------------------------------------------------------------

Timeline photos 02/03/2017

Mai KRESZ kérdés: Ebben a helyzetben a rendőr, a lámpa, a tábla a vagy a stopvonal jelzése az irányadó?
a) A lámpa jelzése.
b) A tábla jelzése.
c) A rendőr jelzése.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz > > > A logikai sorrend; rendőr, lámpa, tábla - útburkolati jel, valamint a szabály. A rendőr ezúttal felül bírálja a lámpát, és stop táblát, illetve az útburkolatára felfestett kötelező megállás helyét jelző stopvonalat.

Timeline photos 01/03/2017

Mai KRESZ kérdés: A forgalomirányító rendőrnek ennél a jelzésénél, ha a bekanyarodást jelzőtábla nem tiltja, az egymással szemből jövő, balra kanyarodni szándékozó járművek vezetői bekanyarodhatnak-e balra?
a) Igen, a rendőrt megkerülve úgy, hogy a kölcsönösen udvariasság alapján egymás között rendezik az áthaladás sorrendjét, bekanyarodáskor pedig mindkét jármű vezetője elengedi az úttesten áthaladni szándékozó gyalogosokat.
b) Nem, ennél a jelzésnél mindkét jármű vezetőjének meg kell állni az útkereszteződésbe történő behajtás előtt.
c) Igen, a rendőrt megkerülve, és a rendőr jobb keze felől érkező jármű haladhat tovább elsőként.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!

- Válasz: A rendőr vállával párhuzamosan érkezők, ha a rendőr nem int külön maga elé vagymaga mögé, akkor a balra kanyarodóknak a rendőrt meg-kerülve, vagyis balra nagy ívben kell kanyarodniuk, de ez úttal kölcsönösen meg kell egyezniük a továbbhaladás sorrendjéről, ugyan-akkor a kereszteződés elhagyása előtt az úttesten áthaladó gyalogosokat el kell engedniük.

Timeline photos 28/02/2017

Mai KRESZ kérdés: Ha féktávolságon belüli „akadályt” észlelünk, akkor
a) a járművet féktávolságon belül úgy tudjuk elkerülni, ha a láb, a kézi, valamint a motorféket egyszerre működtetjük.
b) a féktávolságon belüli ütközést az intenzív fékezés közben csak az „akadály” kikerülésével, és hangjelzéssel kerülhetjük el.
c) járművünket a féktávolságon belül észlelt „akadály” előtt - a lábféket használva - meg tudjuk állítani.

- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz > A féktávolság (megállási távolság) az a legrövidebb távolság, amelyen adott körülmények között az adott járművel meg tudunk állni. Féktávolságon belül a járművünket nem tudjuk megállítani. A féktávolságon belüli ütközést intenzív fékezés közben csak az „akadály” kikerülésével, és hangjelzéssel kerülhetjük el.

Timeline photos 27/02/2017

Mai KRESZ kérdés: Mire számíthatunk a jelzőtáblát követően?
a) Veszélyes útkanyrulatra.
b) Emelkedőre.
c) Egyenetlen úttestre.
- Szerinted melyik a helyes válasz?
- Kommentben is megírhatod!
- Kövesd oldalamat, mindennap tanulhatsz valamit!
- Válasz > A tábla jelentése: „Veszélyes útkanyarulat balra”.

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Autó Szervizi tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Üllői út 66
Budapest
1082

További Autósiskolák városi Budapest tematikájú vállalkozások (összes megjelenítése)
Delfin Autósiskola Delfin Autósiskola
Bocskai Utca 5-7
Budapest, 1153

Mi vezetni tanítunk.

Herhold Ági Autósiskola Herhold Ági Autósiskola
Hollandi út 101
Budapest, 1213

Csepelen, teljeskörű képzést biztosítok. Több évtizedes tapalsztalattal rendelkezem.

Flexi Autósiskola Flexi Autósiskola
Etele út 59-61
Budapest, 1119

Megtanítjuk a gépjármű kezelését, a forgalmi helyzetek felismerését és a biztonságos közl

FeketeBárány Autósiskola FeketeBárány Autósiskola
XIV. Kerület, Írottkő Park
Budapest, 1142

Elveszett a sok autósiskola rengetegében? Akkor jó helyen jár, válassza a FeketeBárány Autósiskolát!

Sikk 2004 Autós Motoros Iskola Sikk 2004 Autós Motoros Iskola
Juharos U 19
Budapest, 1213

Autós Iskola

Aggod Autósiskola Aggod Autósiskola
XIII. Reitter Ferenc Utca 115
Budapest, 1131

Vezetni megtanulni nem könnyű, de az biztos, hogy az autósiskolánkban megszerzett tudás egy életre szól, ugyanakkor egy életen át fejleszthető.

Budapest Jogsi Budapest Jogsi
Helsinki út 81
Budapest, 1201

Prémium autósiskola Budapesten. 🚗 "B" kategóriás jogosítványt gyorsan, rejtett költségek nélkül!

Padlógáz Autós-Motoros iskola Padlógáz Autós-Motoros iskola
Rottenbiller Utca 5/A
Budapest, 1077

KRESZ Akadémia KRESZ Akadémia
Tátra Utca 20/A
Budapest, 1136

KRESZ Akadémia Autósiskola

Glavanov Autósiskola Glavanov Autósiskola
Budapest, 1213

Autósiskola

ReadyGo Jogsi ReadyGo Jogsi
Tűzoltó Utca 59
Budapest, 1098

Sztár Autósiskola Sztár Autósiskola
Lestyán Utca 2
Budapest, 1037