Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna

Budapest műemlék temploma, mely protoromantikus stílusban épült 1818 és 1822 között. (N 47° 31,202' E 18° 58,543') Az oldalában egykor cserkészpark létesült.

A Ferenc-halom egy 291 méter magas hegy Budapesten, a Budai-hegység része. A Kis-Hárs-hegytől dél-délkeletre található, a Budakeszi út és a Kuruclesi-völgy között. A felszíne javarészt dolomitból és dachsteini mészkőből áll. Északi lejtője, mely a Kuruclesi-völgyre néz, meredek, D-felé, a Zugligetre lankásabb. Sokáig szinte érintetlen volt, a második világháborúban több lövészárkot ástak itt, néme

15/01/2024

"Ne féljetek!
Ha futunk a félelem elől, utolér, befog, és ő használ minket: kihasznál és elhasznál.
De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele, és fölébe emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével.
Minden legyőzött félelem felfelé emel!"

(Gyökössy Endre)

22/12/2023
02/07/2023

Régi szokás szerint július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Mivel hazánkban ilyenkor kezdődnek az aratási munkák, katolikus testvéreink Sarlós Boldogasszonynak nevezik ezt a napot. Talán meglepő, hogy az evangélikusok által használt Bibliaolvasó Útmutatóban is szerepel ez az ünnep, mint Mária és Erzsébet találkozása. Miért is ne, hiszen mi, evangélikusok is a Szentírásra alapozzuk hitünket, és ennek nyomán rendezzük be ünnepeinket. A Lukács írása szerinti evangéliumban ezt olvassuk Máriáról, aki immár szíve alatt hordja magzatát, Jézust: „Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében.” (Lk 1,39-41)
Budapesten, a Nemzeti Galériában látható M.S. Mester 1506-ban készült megrendítően szép képe, amely ezt a jelenetet örökíti meg. A eredetileg a selmecbányai főoltáron állt festmény üde természetben ábrázolja a két, egyaránt gyermeket váró asszonyt. Az idősebbik – Erzsébet, akinek sokáig nem lehetett gyermeke – végtelen szeretettel köszönti a fiatal Máriát, aki valóban olyan, mint egy „názáreti liliomszál”. Erzsébetből árad az alázat: „Hogyan lehetséges ez – mondja –, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?”
Két boldog asszony találkozása. Boldogok, mert hitték, hogy beteljesedik az, amit az Úr mondott nekik” (Lk 1,45). Mindketten Isten teremtő csodájának részesei, hiszen az életet készülnek továbbadni. Hamarosan megszületik Keresztelő János és Jézus. Egyikük az útkészítő, másikuk maga az út, az igazság és az élet.

Photos from Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna's post 19/06/2023

Freskók helyett...

Nepomuki Szent János áldozópap, vértanú 16/05/2023

Nepomuki Szent János áldozópap, vértanú Hidakon, vizek mellett gyakran látható az a barokk szobor, amely egy ujját ajkára tévő vagy kezében keresztet tartó papot ábrázol. Nepomuki Szent János nemcsak saját magát inti csendre, hanem minket is. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján, május 16-án.

A négymondatos párbeszédtől a többnapos eseményekig – A passiójátékok rövid története – kultúra.hu 15/04/2023

A négymondatos párbeszédtől a többnapos eseményekig – A passiójátékok rövid története – kultúra.hu A négymondatos párbeszédtől a többnapos eseményekig – A passiójátékok rövid története - Hogyan lett a színház a liturgia része, és hogyan alakult ki a nagyszabású, több száz közreműködővel készülő, több ezer néző előtt zajló, esetenként többnapos passiójáték? I...

12/04/2023

A tavaszi első közös imánk április 27-én, 18.00 órakor kezdődik.

16/02/2023

A böjtnek nem az a célja hogy rombolóan gyöngítse a testet, hanem hogy építően lelkibbé tegyen.
Kallistos Ware.

08/02/2023

Mindenható Isten, ki a földet és az eget alkottad,
esedezve kérünk, távolítsd el tőlünk a földrengés veszélyét!
Enyhítsd azok fájdalmát, akiket természeti csapások sújtanak. Hallgasd meg könyörgésüket, védelmezd őket, és gyógyítsd a szenvedésüket.
Adj testi-lelki erőt a túlélőknek, és erősítsd meg a mentési munkában résztvevőket (embereket és kutyákat).
A földrengésben elhunytaknak adj örök nyugalmat, gyászoló szeretteiknek vigasztalást.
Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen.

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel 06/12/2022

Isten csak szeretés, semmi más. Már a világ teremtése előtt elhatározta, hogy velünk lesz és marad Krisztusban (vö. Ef 1,4–6 és Mt 28,20). Abból a célból hozta létre az univerzumot, hogy emberi formában közénk jöhessen. Hogy hétköznapi korlátaikat megtapasztalva, az anyanyelvünkön mondja el nekünk: „Atyám házában sok hely van… magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (vö. Jn 14,2–3). Hogy végre igazán és az elveszítés kockázata nélkül otthon lehessünk nála.

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel Provided to YouTube by Believe SASÓ jöjj, ó jöjj, Emmánuel · Boanergész · Ismeretlen Szerző · Szedő DénesKészítsétek az Úr útját!℗ Magyarok Nagyasszonya Fere...

28/11/2022

Fellobbant az első gyertya lángja. Várunk szeretettel az adventi hétfőkön, reggel 8 órától egy negyed órás közös elcsöndesülésre!

09/11/2022

A hűvös idő miatt a taizéi imaórákat - jövő tavaszig - a Máltai Szeretetszolgálat zugligeti központjában tartjuk (1125 Bp., Szarvas Gábor út 58-60.), áprilistól ismét visszaköltözünk a Ferenchalmi kápolnába.

Az új helyszín megközelíthető a Széll Kálmán tér felől a 22-es, a 22A és a 222-es buszokkal (Kuruclesi úti megállóig), valamint a 291-es jelzésű autóbusszal a Nyugati Pályaudvartól (a Szarvas Gábor úti megállóban leszállva).

A következő időpont: 2022. november 18. 17:00 óra.

08/11/2022

A Ferenchalmi kápolna ideiglenes oltárképet állított be – november 30-ig látogatható a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának közös kiállítása a 200 éves jubileumát ünneplő budapesti Ferenchalmi kápolnában.
A páros kiállításon az épület és környezetének újrahasznosítására készített hallgatói pályaműveket lehet megtekinteni. A makettek mellett Majoros Árpád Csaba, a Szeretetszolgálat fotóriporterének az ország hátrányos helyzetű térségeiben álló elhagyatott templomokról készült képei is láthatóak.

A kiállítás megnyitásáról szóló cikk: https://maltai.hu/cikk/hir/4566

A megnyitón készült videó: https://www.youtube.com/watch?v=7jePVLJngjQ

Photos from Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna's post 03/11/2022

Ilyen volt ma.

02/11/2022

Kétszáz éves a Ferenchalmi kápolna - Makett- és fotókiállítással ünnepli a jubileumot a Máltai Szeretetszolgálat

A Budakeszi úton található romos templomot 1822. október 6-án szentelték fel Szűz Mária és Nepomuki Szent János tiszteletére. A kis kápolnának Sissi királyné is gyakori látogatója volt, mikor gyermekeivel, Gizellával és Rudolffal 1866-ban a szomszédos villában töltötték a nyarat, Kochmeister Frigyes báró invitálására.

A Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna 2011 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonában van. Az épület korábbi fényét megcsonkított környezete és jelenlegi romos állapota ellenére is hordozza. Legutóbbi kiégése a belső teret gyakorlatilag elpusztította. Azóta állagmegóvó munkálatok történtek, de a belső tér rekonstrukciójára nem került sor. A kápolna különleges hangulatú romos terébe azonban visszaköltözött az élet: imaóráknak, kisközösségi összejöveteleknek ad helyet. A Szeretetszolgálat keresi a megoldást, hogy a hely a szervezet eszmei szándékainak megfelelően szolgálni tudja a közösségeket, különös figyelmet fordítva a legelesettebbekre. E megoldáskeresés egyik lépéseként a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának Középülettervezési tanszéke a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) szekció-kiírását 2020-ban a Ferenchalmi kápolna újrahasznosítási lehetőségeire hirdette meg. A beérkezett pályaműveket állítják ki a a kápolna 200 éves jubileumának alkalmából november 3-án. A makettek mellett Majoros Árpád Csabának, a Szeretetszolgálat fotóriporterének állítják ki képeit, amelyek az ország hátrányos helyzetű térségeiben álló elhagyatott templomokról készültek.

A kiállítást Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Szeretetszolgálat alelnöke nyitja meg. Köszöntőt mond Fejérdy Péter DLA, a BME Középülettervezési Tanszékének egyetemi doncense, és koncertet adnak a Máltai Szimfónia program tatabánya növendékei.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt november 3-án 15 órakor (1021 Budapest, Budakeszi út 51/F).

25/10/2022

A kiállítást megnyitja Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Köszöntőt mond Fejérdy Péter adjunktus, Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszék.

Zenei műsort a Máltai Szimfónia Program tatabányai növedékei adnak.

20/10/2022

A télies idő beköszönte előtt, holnap tartjuk az idei utolsó alkalmat a kápolnában. Novembertől a Máltai Szeretetszolgálat zugligeti központjában folytatjuk.

20/09/2022

De ha ingyen van a kegyelem
akkor kell-e érte tennem bármit is?
Hiszen ha ajándék, akkor csak annyit
tehetek, hogy izgatottan várom, nem?
Ha gürcölnöm kellene érte,
így-úgy megfeszülnöm,
imáznom kegyetlenül,
akkor már inkább valami
iskolai feladat volna, amiért ötöst várok,
munkahelyi projekt, amiért prémiumot.
De nem?
Lehet, viszont ha Istennel a viszonyom
kicsit is hasonlít a szerelemre,
akkor fel se merül a kérdés,
tegyek-e bármit azért,
hogy jobban, kifinomultabban, izgalmasabban,
átéltebben, bensőségesebben tudjak szeretni.
Hogy tudnám megállni,
hogy ne szaladjak oda folyton megölelni,
megbeszélni vele mindenfélét?
Egyszerűen örömből, hálából,
amiért van a másik...
Amiért megteremtett, szívet adott,
életet, kék eget, levegőt, esőt,
napsütést, gyermeket, szerelmet,
örömöt, fájdalmat,
hogy együtt érezhessek másokkal...
Ahogy egy kedves, jó apához is odafutok,
ha megjön, megölelem, szóval tartom,
ajándékot adok, kapok, lessem kívánságát...
És ha nem volt pont ilyen apám,
akkor is el tudok képzelni egyet.
Igen, le kell ülnöm mindennap,
és olykor volna más dolgom,
másra kedvem, de olyan izgalmas,
hogyan jelez, kacsint, vezet
az Íráson keresztül, füstjelekkel.
Nagyon megbánom utólag mindig,
ha kihagyom.
És üzen hirdetőoszlopon, SMS-ben,
emberek szájával, dalokkal,
filmekkel, reklámokkal, videókkal.
Üzeni, hogy szeret, hogy vezet,
hogy segít növekedni, gyümölcsözni.
És mint minden kapcsolatnál,
ez is akkor működik,
ha mindketten tesznek érte.
Ha nem hívom kedvesemet egy hónapig,
akkor legbelül lehet, hogy nagyon szeretem,
de mégis fura az ügy...
Egy biztos, Isten vágyik a találkozásokra
izgalommal, nagy örömmel,
és elképesztő meglepetéseket tartogat.
Ha beleállok a kapcsolatba,
csodákat fogok látni.
Gyógyulást, megtérést, ujjongást,
helyreállást, szabadulást, a jövő titkait,
a múlt sebeinek beforradását.

20/08/2022

Augusztus 20-ai merengéshez

Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni,
s hogyan kell féktelen erővel egyenesen állni.
Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet,
s alázatosan megadjam magam a léleknek.
Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek,
s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek.
Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak,
s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak.
Taníts meg lendülni, ha Rád találtam,
s hirtelen megállni, ha utat hibáztam.
Ne add meg mindig, amit nagyon kérek.
Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek.

(Szöveg: Szent István király imája, részlet.
Fotó: Szent István király szobra Mosonmagyaróváron, a kép forrása: kozterkep.hu)

Joint Catholic-Lutheran Reformation Commemoration 14/06/2022

https://m.youtube.com/watch?v=v_mi-x8g5z8

Joint Catholic-Lutheran Reformation Commemoration Five hundred years after the Reformation, on 31 October 2016 Catholic and Lutheran world leaders worshipped together, representing a shared shifting of inten...

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Az Istentisztelet Helye tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Budakeszi út 51/F
Budapest
1121

További Egyházak városi Budapest tematikájú vállalkozások (összes megjelenítése)
Українська Православна Церква в Будапешті / Ukrán Ortodox Egyház Budapesten Українська Православна Церква в Будапешті / Ukrán Ortodox Egyház Budapesten
1064 Vörösmarty Utca 51
Budapest, 1064

Сторінка створена для висвітлення подій життя парафії УПЦ в Будапешті. Громада діє з благословіння Блаженнішого Митрополита Київського і всієї України Онуфрія.

Gyertya A Sötétségben Gyülekezet Gyertya A Sötétségben Gyülekezet
Golgota út 6
Budapest, 1089

Csatlokozz Hozzank Szombatonkent Delutàn 16:30 Órakor

The Church Of Pentecost -Hungary The Church Of Pentecost -Hungary
Almassy Utca 1
Budapest, 1074

The Church of Pentecost - Hungary's primary aim and objective is to glorify Jesus Christ through the fulfilment of the Great Commission as commanded in Matthew 28: 19: “therefore, ...

River Church Budapest River Church Budapest
Kmety György út 15
Budapest

Kapisztrán Szent János Kápolna Kapisztrán Szent János Kápolna
Daróczi út 33
Budapest, 1113

Hagyományhű Katolikus Kápolna Újbudán

Biblia Baptista Gyülekezet - Budapest Biblia Baptista Gyülekezet - Budapest
502 Sor 19
Budapest, 1173

Bibliában hívő (Károli), Független Baptista Gyülekezet Bible believing (KJV), Independent Baptist Church

A Hazatérés Temploma A Hazatérés Temploma
Szabadság Tér 2
Budapest, 1054

"Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." (János evangéliuma 4:24)

Українська Православна Громада в Угорщині / Будапешт Українська Православна Громада в Угорщині / Будапешт
Váci Utca 55
Budapest, 1056

Громада православних українців в Угорщині (Будапешт) під Омофором Вселенського Патріарха

Biblia szól Egyház - Fehér Lyuk - Ezüst klub Biblia szól Egyház - Fehér Lyuk - Ezüst klub
Golgota Utca 3
Budapest, 1089

Biblia szól Egyház - Fehér Lyuk - Ezüst klub

Kopt Ortodox Egyház, Magyarországi Egyházmegye Kopt Ortodox Egyház, Magyarországi Egyházmegye
Selmecbánya Utca 68
Budapest, 1185

Szentséges Szűz Mária és Mihály Arkangyal Templom Budapesten كنيسة القديسة العذراء مريم و رئيس الملائكة ميخائيل ببودابست

Korall Gyülekezet Korall Gyülekezet
47. 467591, 19. 176599
Budapest, 1108

Jöjj, ahogy vagy! Istentisztelet Vasárnap 10-től (Korall köz) Közösségi alkalom 11-13-ig: Szerda (Bánya u. 1.) és Csütörtök (Korall köz) Kávéval, teával, vasárnap ételcsomaggal is...